Cser-Palkovics András polgármester a Facebookon csepegtetett némi információt az ott elhangzottakról.
Interjú a Budafokról, a Vasasról, az Újpestről és a BL-döntőről.
Csató Sándor marad Békéscsabán.
Az 58 éves szakember az NB II-ben kapott kispadot.
Maradhat az élvonalban Zsótér Donát.
Több játékos is kényszerpihenővel kezdheti a következő szezont.
Volt, aki nagyon nezezen viselte a kudarcot!
Az NB I-ben is letette már a névjegyét.
Alekszandar Jovics távozik Szegedről.
Négy NB III-as bajnok küzd meg a két feljutó helyért.
Három kölcsönjátékos mellett három légiós távozik Kecskemétről.
Hangya Szilvesztert nem különösebben hatotta meg volt csapata kiesése.
A székesfehérvári klub elnöke válaszolt a polgármesternek.
Egy korábbi kispesti labdarúgó visszatérhet hazánkba.
A mostani szezont a 9. helyen zárta a csapat.
Lehet, hogy már meg is van a következő NB II-es bajnokság legnagyobb esélyese!
A Vasas vezetőedzője szerint négy-hat pontot buktak a szezon során a tévedéseken.
A két meccs második félidejeiben összesen hat gól esett, ám a Vasas egy percig sem állt feljutásra. Az utolsó pillanatban ez centik híján nem sikerült.