nb1.hu

119 éves lett az MLSZ

Az első bajnokság csupán 5 csapatból állt.

Ma 119 éve, 1901. január 19-én, Budapesten, az Akadémia utca 1. szám alatti István Főherceg Szálló különtermében tizenhárom klub (a BAK, a BEAC, a BSC, a BTC, a Budai Ganzgyár, a Ganz Vagongyár, a "33" FC, a MAC, az MFC, a MUE, a Műegyetemi FC, a Postás és az FTC) és a Versenypálya Bizottság részvételével megalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) – írta meg a honlapján az MLSZ.

A labdarúgó-szövetség megalakítását az FTC kezdeményezte 1900. december 22-én, mert a magyar foci hőskorában heves viták pattantak ki amiatt, hogy a játékosok kedvükre váltogatták csapataikat, illetve többen szabadon és sajátságosan értelmezték a szabályokat.

Az MLSZ első elnöke Jász Géza lett. Az 1901. február 4-én tartott első MLSZ-tanácsülésén kiírták az első labdarúgó-bajnokságot, elfogadták annak szabályzatát. Addig elért eredményeik alapján az első osztályba öt, a másodosztályba pedig nyolc csapat került. Az első bajnokság öt fővárosi csapat részvételével zajlott, az első bajnoki a BTC és a BSC összecsapása volt, előbbi együttes 4:0-ra diadalmaskodott, majd később a sorozatot is megnyerte, méghozzá hibátlan mérleggel.

1902. október 12-én egy Ausztria elleni 5:0-s vereséggel indult a magyar válogatott hivatalos története, azonban a következő négy meccset sikerrel vette a gárda.

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2001-ben ünnepelte centenáriumát, a Népstadion toronyépülete előtt felavatták a Centenáriumi Emlékművet, Mihály Gábor alkotását, melynek talapzatába a válogatottban addig megfordult összes labdarúgó nevét vésték.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC