nb1.hu

A bajnokság előtt örültek volna a jelenlegi helyezésnek

Balmazújváros – Feczkó Tamás szerint élvezetes lesz a soproni mérkőzés.

A Merkantil Bank Liga NB II 20. fordulójában a második Balmazújváros ahhoz a Sopronhoz látogat, amely idegenben sokkal jobb teljesítményt mutat, mint hazai pályán. Feczkó Tamás csapata a szombati edzés, majd az ez követő ebéd után autóbuszra szállt, s elindult Sopronba, az idei utolsó bajnokink színhelyére.

 

– Nagyon fagyos volt ez a hét, hol voltak az edzések?

– Az edzőközpontunkban, élőfüvön. Szerencsére nagyon jó minőségű edzőpályáink vannak, s így nem kényszerültünk a műfűre – mondta Feczkó Tamás a klub honlapjának.

 

– Most a Balmaz az esélyes, hiszen nyolc pont, és nyolc helyezés van a két együttes között.

– A Sopron mindig egy igen szervezett, és nagyszerű futballt játszó együttes, ebben most sincs változás, ám mi hozzájuk is a győzelem reményében utazunk. Egyáltalán nem udvariasságból mondom: egy nagyon-nagyon nehéz összecsapásra számítok, ami a közönség számára valószínűleg élvezetes kilencven perc lesz.

 

– Annyi biztos, hogy már az első öt hely valamelyikén fognak telelni, ami már önmagában feltétlen siker, de nem mindegy, hogy milyen az utolsó emlékképük a szezonról…

– A bajnokság előtt nagyon örültünk volna ennek a helyezésnek, ám mivel szinte végig elől voltunk, mindent elkövetünk, hogy legalább a jelenlegi helyezésünket megtartsuk a szünetre. Ehhez pedig be kell gyűjtenünk mind a három bajnoki pontot. A többi már nem rajtunk múlik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC