NB1 logó
NB3 logó
EURO 2016

A Balmaz az NB I-es Debrecent is kipipálta

Göbölyös András - 2016. október 08. szombat 16:52
Pallag – Könyves góljára Belényesi és Máté válaszolt.
Kép forrása: dvsc.hu

Szombat délelőtt a DVSC edzőmérkőzést játszott az NB II-es Balmazújváros ellen Pallagon. Az első félidőben többnyire mezőnyjáték folyt a pályán. A Loki jelentősen többet birtokolta a labdát, de nehezen tudott helyzetet kialakítani, a vendégek szervezetten védekeztek. A 30. percben azonban sikerült vezetést szereznie Könyves Norbert 16 méterről leadott lövésével.

 

A folytatásban is többnyire a DVSC-nél volt a labda, a 64. percben mégis egyenlíteni tudtak a vendégek miután Belényesi Miklós a jobbösszekötő helyéről lőtt a kapuba. A 71. percben nagy Loki-helyzet maradt ki, amikor Szekulics szögletét követően Castillion közelről a jobb kapufa mellé fejelt. A holland támadót a 80. percben kiállították, mivel rácsúszott Hadházi Dávid lábára, így az utolsó tíz percben emberhátrányban futballozott a Loki. Ekkor már többször eljutottak a vendégek a debreceni kapuig, és a végén a győzelmet is megszerezték. A DVSC-nek volt lehetősége az egyenlítésre, de a hosszabbításban egy baloldali beadás után Szekulics centikkel lőtt kapu mellé – írja a dvsc.hu a mérkőzés beszámolójában.

 

 

Felkészülési mérkőzés

 

DVSC – Balmazújváros 1-2 (1-0)

Debrecen-Pallag. Vezette: Solymosi.

 

DVSC: Danilovics (Verpecz 60.) – Jovanovic (Kuti 72.), Szatmári (Djelmic 62.), Mészáros N. (Brkovics 46.), Bobko (Ferenczi 72.) - Filip, Tőzsér (Nagy Z. 46.) – Könyves (Mészáros K. 72.), Holman (Szekulics 46.), Szakály (Horváth Zs. 46.) - Vittek (Castillion 62.)

Balmazújváros: Szécsi G. – Tamás L. (Bokros 46.), Németh Á., Bakos (Kiss L. 62.), Balogh K. - Vajda (Kapacina 46.), Sigér (Kamarás 46.), Bódis (Hadházi 46.) – Vólent (Máté J. 62.), Farkas B. (Belényesi 46.), Kovács Á. (Varga K. 46.)

 

Gólszerzők: Könyves (30.) ill Belényesi (64.), Máté (88.)

Kiállítva: Castillion (80.)

LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 09. 23. 23:16

Ezért a játékosért harcol az MU és a Manchester City

Vajon melyik csapat lesz a befutó?
2018. 09. 23. 22:08

Nagy Ádámék favoritot vertek, a Milan nagyot bukott

A magyar futballista is részese volt a sikernek.
2018. 09. 23. 18:47

MK: a gyirmótiak ismét bizonyították, hogy nem lehet őket leírni

Újabb jel, hogy komoly csapat jött össze Gyirmóton.
2018. 09. 23. 18:31

MK: óriásit fordult a világ Horváth Ferenc csapatával

Hol van már a tavalyi hó?
2018. 09. 23. 17:33

Diósgyőri bombák Erzsébeten, hosszabbítással

Sokkal több kell a továbbiakban a DVTK-tól.
2018. 09. 23. 17:16

Magyar Kupa: két öngól volt a Csepel-Halin

Mint falat kenyér, úgy kellett a diadal.
2018. 09. 23. 21:05

Óriási: így okozott örömet egy kisfiúnak Neymar - videó

Varázslatos tettet hajtott végre a PSG sztárja.
2018. 09. 23. 20:40

Hiába nem játszott, a Pool a nap nyertese

Örülhetnek a Mersey-parti drukkerek.
2018. 09. 23. 20:00

Pazar meccse van Gyurcsó Ádámnak - videó

Fantasztikus teljesítményt nyújt a magyar futballista.
2018. 09. 23. 19:39

Friss hírek Egervári Sándor állapotáról

Fontos információk a magyar válogatott egykori kapitányáról.
2018. 09. 23. 17:00

Győzelemmel emlékezett a Vasas a legnagyobb legendájára

Azért még cseng az angyalföldiek neve.
2018. 09. 23. 10:39

Nagyon nehéz meccsek várnak az NB II-esekre - kupaprogram

Hat másodosztályú csapat lép pályára vasárnap!
2018. 09. 23. 14:56

Sálak sem segítettek a két tizenegyest kapó Vidi ellen - videók

A cigándi kapus volt a mezőny legjobbja.
2018. 09. 23. 10:30

Magyar Kupa: az NB III-as csapatok vasárnapi programja

Többekre nagy rangadó vár!
2018. 09. 23. 19:13

A kínkeserves továbbjutás ellenére ennek örül a DVTK edzője

Látott pozitívumot Fernando Fernandez.
2018. 09. 23. 18:02

MK: az új szelek felfrissítették a Kisvárdát

Folytatta a menetelését az újonc.
2018. 09. 23. 16:59

A délutáni kupameccsek eredményei

Többek között a Haladás és a DVTK is pályára lépett.
2018. 09. 23. 16:43

Supka Attila értékelte a Honvéd gólgáláját

Megérdemelt továbbjutásról beszélt a tréner.
2018. 09. 23. 16:18

MK: Marko Nikolics a győzelem ellenére keményen kritizált

A cigándiakról is elmondta a véleményét a Vidi mestere.
2018. 09. 23. 15:51

A kora délutáni kupameccsek eredményei

Továbbment a Vidi és a Honvéd.
2018. 09. 23. 15:39

Kegyetlenül beszóltak Neymarnak

Megkapta a magáét!
2018. 09. 23. 14:28

Marco Rossi kedvence kétszer varázsolt távolról

A Bozsik után a kupában is búcsúztatott a Honvéd
2018. 09. 23. 14:00

Hihetetlen statisztika: történelmet írt Sallai - fotó

Első ilyen játékos lett a Bundesligában!
2018. 09. 23. 13:57

Abszurd ünneplés Guzmicsék győzelme után - videó

A magyar védő is részese lehetett a sikernek, majd...
2018. 09. 23. 13:02

Csodát csinál új csapatánál Bernd Storck

Számíthattunk ilyenre?
2018. 09. 23. 12:50

Ibrahimovic napokon belül klubot vált, itt folytathatja

Távozhat Los Angelesből!
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Békéscsaba 1912 Előre17
2Soroksár SC16
3Gyirmót FC Győr15
4ZTE FC15
5Kaposvári Rákóczi FC15
6Vasas FC14
7Vác FC12
8WKW ETO FC Győr11
9Budaörs11
10Aqvital FC csákvár11
11Dorogi FC10
12Balmaz Kamilla Gyógyfürdő10
13Credobus Mosonmagyaróvár10
14BFC Siófok8
15Budafoki MTE8
16Nyíregyháza Spartacus FC7
17Duna Aszfalt TVSE7
18Kazincbarcika6
19BSS Monor5
20Ceglédi VSE4
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!