nb1.hu

A Kazincbarcika mestere így készül a szuperrangadóra

Kazincbarcika - A remeklő újonc Gyirmóton vendégeskedik.

A Merkantil Bank NB II kilencedik fordulójának legnagyobb rangadóját Gyirmóton rendezik, ahol a Kazincbarcika lép majd pályára. A hazaiak a negyedik helyről várhatják a kezdő sípszót, míg a legutóbbi idényben még harmadosztályban szereplő Borsod megyeiek a harmadikak.
 
"Mostani ellenfelünket a bajnokság jobb csapatai közé sorolom én is, mert, hogy mást ne mondjak: tavaly még az élvonalban szerepeltek. Viszont jelenleg előttük állunk a tabellán, és arra törekszünk majd, hogy ez így is maradjon. A megfelelő edzésmunkát elvégeztük ezen a héten, és bízom benne, hogy az a lendület, ami eddig jellemezte a csapatunkat, további önbizalmat ad. Kétségtelen, hogy jól kezdtük a bajnokságot, de azt nem lehet mondani, hogy lekerült volna rólunk a teher, ez a bajnokság végéig, amíg meccsek vannak, mindig lesz. Ugyanis tétmérkőzések várnak ránk, amelyek közül egyet sem lehet könnyedén venni. A Gyirmót elleni összecsapás elvileg háromesélyes, de ha az az alap, ami eddig megvolt, a magabiztosság, az önbizalom változatlan lesz, és mellette az a fajta egység is megjelenik, amit mostanra terveztünk, akkor ez kétesélyesre szűkülhet és a pontszerzésünket eredményezheti" – nyilatkozta az Észak Magyarország című lapnak Vitelki Zoltán, a Barcika trénere.
 
A rangadó vasárnap 18 órakor kezdődik.
 

A Siófok a Crvene zvezdától igazolt csatárt – NB2.hu

A Siófok a Crvene zvezdától igazolt csatárt

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC