nb1.hu

A Kisvárda és a PAFC lenne az NB II két legjobb csapata?

Békéscsaba – A lilák megbízott edzője ismét remekelt a kispadon.

Mint arról korábban beszámoltunk, a gyenge rajta után második győzelmét aratta a Békéscsaba, miután a Kisvárda otthonában 2–0-s sikert aratott az NB II 7 fordulójában. A vendégek megbízott edzője szerint, az elmúlt néhány napban a bajnokság két legjobb csapatát győzték le.

 

 

 

 

A gólok története a szon.hu tudósítása alapján:

 

 

23. perc: gyors vendégakció végén Juhász György baloldali beadása után Talabér elcsúszott, Urbin pedig félfordulattal, 10 méterről ballal a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 0–1.

 

49. perc: Birtalan Botond lódult meg középen, jobbra tolta a labdát Szalai Dániel elé, és ő 12 méterről Ivancsics felett jobb külsővel a jobb felső sarokba emelt, 0–2.

 

 

 

 

Edzői értékelések:

 

Révész Attila (Kisvárda): – Egész mérkőzés alatt érződött a tompaságunk, próbáltunk kezdeményezni, de ezen a napon semmi sem sikerült. Nem tudtuk áttörni a Békéscsaba masszív védelmi vonalát, így ellenfelünk győzelme megérdemelt.

 

Boér Gábor (Békéscsaba, megbízott edző):– Szervezett játékból szereztünk vezetést, majd a második félidőben úgy játszottuk, ahogy az előnyben lévő csapatnak kell. Az utóbbi két meccsünkön az osztály két legjobb csapatát győztük le, ráadásul kapott gól nélkül.

 

 

NB II, 7. forduló

 

Kisvárda Master Good–Békéscsaba 1912 Előre 0–2 (0–1)

G.: Urbin (23.), Szalai D. (49.)

 

Kisvárda: Ivancsics A. – Vári B., Fodor F., Vermes (Minczér, 83.), Talabér – Lucas, Erős G. – Cseri T., Grumics (Szabó P., 37.), Fodor A. – Rajczi. Szakmai igazgató: Révész Attila.

Békéscsaba: Ribánszki – Bagi I., Kelemen D., Szélpál N., Fabio – Viczián (Spitzmüller, 62.) – Szalai D., Nagy I., Birtalan B., Juhász Gy. (Bényei, a szünetben) – Urbin (Gránicz, 66.).. Megbízott edző: Boér Gábor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC