nb1.hu

A Palermo elleni formájában futballozva múlná felül a Balmaz a Supka-csapatot

Balmazújváros – Mindkét együttesnek jól sikerült a felkészülése.

A Balmazújváros csapatkapitánya, Kiss László a klub honlapjának nyilatkozott a Sopron elleni vasárnapi találkozó kapcsán. A hajdúsági együttes otthonában fogadja a Supka Attila által vezényelt vendégeket.

 

 

– Jól sikerült a felkészülésünk, nagyon egyben van a csapatunk. Az újonnan érkezők beépültek, hamar elfogadtuk őket, amit megkönnyített, hogy emberileg is jól illeszkednek a közösségünkbe. Úgy érzem, hogy az idén is jók leszünk. A Palermo ellen mutatott formánkat szeretnénk átmenteni, s azzal nyerni a közönségünk előtt. Remélem, hogy ez sikerülni is fog.

 

 

Supka Attila, a Swietelsky-Soproni VSE szakmai igazgatója is eredményes kezdésben bízik.

 

– Komoly játékosmozgás volt a csapatnál nyáron, a feladatunk az volt, hogy egy szintre hozzuk a különböző edzettségi állapotban érkezett labdarúgókat. Bízom benne, hogy az elmúlt hetekben elvégzett munkának köszönhetően, egységes csapatként lépünk pályára, és már a szezon első mérkőzésén eredményesen is tudunk játszani. Felkészülésünk jól sikerült, minden olyan elemét elvégeztük, amelyet betervezett a szakmai stáb.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC