NB1 logó
NB3 logó
EURO 2016

A szurkolótábor, amelyet sok élvonalbeli csapat is megirigyelhetne

NB2.hu - 2017. augusztus 28. hétfõ 17:00
Budapest – A döntéshozásbeli különbség döntött a Hungária körúton.

A tavasszal még harmadosztályú Budafok szurkolói sokak szívébe akkor lopták be magukat, amikor a csapat Magyar Kupa-menetelésének Üllői úti állomásán az egyoldalú végeredmény ellenére is nagy létszámban és sportszerűen buzdították Prukner László tanítványait, majd a Promontor utcai visszavágóból is kisebb népünnepélyt varázsoltak. A drukkerek a Hungária körúton vasárnap, 4-1-re elveszített NB II-es bajnoki után is hallattak magukról.

 

„Óriási köszönet a szurkolóinknak! A vereség ellenére is az egész meccs alatt zúgott a 'hajrá Budafok'. Bánt minket, hogy egyelőre ebben a szezonban nem sikerül kiszolgálni őket jó és eredményes játékkal. Ennek ellenére ők mindig velünk vannak. Ez kevés csapatnál van így, mi ebben a szerencsés helyzetben vagyunk! Mindent megteszünk azért, hogy örömet szerezzünk nekik a pályán, és megháláljuk, amit értünk tesznek. Sok NB I-es csapat nem rendelkezik ilyen nagyszerű szurkolókkal, köszönjük Nektek!” – nyilatkozta a 6. játéknapon az MTK Budapesttől elszenvedett vereség után a fokiak honlapjának Vég Bence, a BMTE játékosa.

 

„Izgalmasabb mérkőzésre, szorosabb eredményre számítottam, de a játékosok döntéshozásbeli képességében lévő különbség döntött. Az MTK-nak és nekünk is megvoltak a helyzeteink, csak az ellenfél kihasználta, mi pedig a kidolgozásig jutottunk. Ennyivel rutinosabb és jobb csapat az MTK” – értékelte a találkozót sportszakmai szempontból Pruker László vezetőedző.

 

A Budafok újoncként egy sikerrel, két döntetlennel és három vereséggel pillanatnyilag 17. a húszcsapatos másodosztályban.

 

Beszámoló a 6. forduló vasárnap esti mérkőzéseiről - NB2.hu

Beszámoló a 6. forduló vasárnap esti mérkőzéseiről

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Szomorú vasárnap
KERINGER ZSOLT
Már csak a válogatott
TABELLA
1MTK Budapest25
2Kisvárda Master Good23
3KBSC23
4Szolnoki MÁV FC18
5Békéscsaba 1912 Előre17
6Gyirmót FC Győr17
7Nyíregyháza Spartacus16
8ZTE FC15
9Szeged 2011-Grosics Akadémia14
10Ceglédi VSE14
11Soroksár SC13
12Vác FC13
13Budaörs12
14Dorogi FC11
15WKW ETO FC Győr11
16Budafoki MTE10
17Credobus Mosonmagyaróvár7
18BFC Siófok5
19Aqvital Csákvár5
20Soproni VSE4
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!