nb1.hu

A ZTE-nek könnyebb dolga lesz a Cegléd ellen, ha…

Zalaegerszeg – Csató Sándor már a Balmaz elleni rangadóra hangolna.

Az NB II 6. fordulóját hét közben, szerdán rendezik, melyben a ZTE FC együttese 19 órától a Ceglédet fogadja.

 

 

Csató Sándor együttesének nem lehet más a célja, mint a győzelem. A szerdai ellenfél, a Cegléd egy év NB III­as szereplés után tért vissza a második vonalba. Mindössze egy ponttal gyűjtött csak kevesebbet eddig a ZTE-nél, de saját közönsége előtt a zalaiaktól elvárás a győzelem kiharcolása, ennek ellenére egyáltalán nem számít könnyű mérkőzésre Csató Sándor, a Zalaegerszeg vezetőedzője.

 

 

– Nem gondolom, hogy egyszerű feladat előtt állunk, mert a Cegléd egy kellemetlen stílusú csapat, amely jó értelembe véve kellően agresszív ellenfél is – kezdte az esélylatolgatást a zaol.hu-n a hazaiak szakvezetője. – Mi eljutottunk arra a szintre, hogy ellenünk inkább beállnak védekezni, de ezt kezelni kell. Fontos lenne, hasonlóan a Siófok és a Dorog elleni hazai találkozóinkhoz, hogy minél gyorsabban gólt érjünk el, akkor a riválisnak is jobban ki kell nyílnia. A korai találat nem jönne rosszul a Cegléd ellen sem. Idehaza egyértelműen célunk a győzelem, hiszen, vasárnap a Balmazújváros vendégei leszünk, s nem mindegy, hogy a rangadóra milyen eredménnyel hangolunk. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC