NB1 logó
NB3 logó
EURO 2016

Angol csapattól kapott ki a ZTE, értékelt a mester

Nagy Benjámin - 2018. július 15. vasárnap 16:16
Telkiben játszottak erős csapat ellen.

 

A ztefc.hu közleménye:

 

"Újabb felkészülési mérkőzést játszott csapatunk, a kék-fehérek ezúttal a Telkiben edzőtáborozó, a Championship tagságért harcoló Fleetwood Town FC ellen léptek pályára. A mérkőzésen gól nélküli első félidő után kétgólos angol siker született.
 
 
Csapatunk Zöldesi – Kónya, Szépe, Devecseri, Gergényi – Kiss M. – Madarász, Hudák, Vojnovic, Babati – Gajdos összeállításban kezdett, csereként Szemerédi, Szökrönyös, Bedi, Horváth Marcell, Szabó Patrik, Ekker és Balázs Zs. kapott lehetőséget Nagy Tamás vezetőedzőtől, aki kérdéseinkre válaszolva röviden értékelte a felkészülési időszak eddig eltelt időszakát:
 
- Hozzávetőlegesen a felénél tart a felkészülési időszak. Elégedett vagy-e az eddig tapasztaltakkal, kialakult-e a fejedben a leendő csapat váza, ha van hiányérzeted, milyen téren van?
- Ami a játékosaim hozzáállását, munkamorálját és a körülményeket illeti, elégedett vagyok. A felkészülési idő rövid ahhoz, hogy az általam elképzelt csapatjáték kialakítható legyen, ez egy folyamat, mely a bajnokság elejéig is eltarthat, így az elsődleges cél a stabil játék.  Sok az új játékos, ezért nem egyszerű egyik napról a másikra átállítani a felfogást, játékstílust az én gondolkodásmódomhoz. Hátráltatja elképzeléseimet az is, hogy van közöttük olyan, akit "újra kell építenünk", mert nincsen megfelelő egészségi, fizikai állapotban, de a csapatnak szüksége van rá!
 
 
- Vannak-e a keretben közel azonos képességű játékosok egy-egy posztra, kialakítható-e versenyhelyzet, adott-e a lehetőség a rotációra?
- Azt gondolom, hogy a kapuban és a középpályán ez a lehetőség adott, a többi csapatrészben van még hiányérzetem, de folyamatosan dolgozunk a menedzsmenttel, hogy a legjobb megoldást megtaláljuk.
 
 
- A horvát futball a VB-döntőbe jutással felértékelődött. Milyenek az első benyomásaid a frissen igazolt Vojnovic-csal kapcsolatban?
- Aljosa nagy tapasztalattal és tudással rendelkezik ahhoz, hogy segítsen bennünket a jó eredmény elérésében, első benyomásom az, hogy igazi profi! Arra számítok, hogy vezérré léphet elő, mert 
megvan benne ez a képesség is. Örülök, hogy velünk van.
 
 
- Szerencsésnek érzed-e a szezonkezdet szempontjából sorsolásunkat?
- Tudom, hogy elcsépelt mondás az, hogy mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk, de el kell fogadnia mindenkinek, hogy tényleg így van!"
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 08. 15. 15:21

Világbajnokot igazolt az AS Roma

Méghozzá a spanyol élvonalból.
2018. 08. 15. 14:32

Újabb horvát sztár mondta le a válogatottságot

Mandzukic tegnap tette meg mindezt.
2018. 08. 15. 11:50

Orvossal gyűlt meg a baja a Fegyelmi Bizottságnak

A sárga lapokra is figyelni kell!
2018. 08. 15. 10:41

Szpari: újabb válogatott meghívó érkezett

Csehországba utazhat bizonyítani.
2018. 08. 15. 11:53

Meccskihagyások nem piros, hanem sárga lapok miatt

Ítélkezett a Fegyelmi Bizottság.
2018. 08. 15. 10:48

Hármat vágott a Diósgyőr - videó

Gólösszefoglaló a rangadóról.
2018. 08. 15. 13:11

Vidi a BL-csoportkörért: kezdési időpontok

Groupama lesz a fehérváriak otthona.
2018. 08. 15. 11:44

Lefejelte a bírót a kisvárdai - több hónapra eltiltották

Nem kegyelmezett senkinek a Fegyelmi Bizottság.
2018. 08. 15. 11:34

Döntött az MLSZ az ultrák szektoráról

Bejelentést tett a DVTK.
2018. 08. 15. 10:33

Vajon Dzsudzsák szerződtetését lebegtette meg a Vidi edzője?

Ismét sejtelmesen nyilatkozott.
2018. 08. 14. 16:50

Többórás altatás: megműtötték a Vasas játékosát

Több hónapig lesz harcképtelen.
2018. 08. 14. 15:59

Vincze Ottó fia debütált - interjú

Bognár György döntése miatt.
2018. 08. 14. 17:04

Tudatos védekezés, majd döntés a legvégén

Fontos győzelem a Szekszárd vendégeként.
2018. 08. 14. 16:08

Az ellenfél ultráiról tett említést a Vidi

Miután 5-0-ra nyertek, 3 tizenegyessel.
2018. 08. 15. 10:01

Internetes népművészet: sorozatgyilkos Videoton - kép

Lefejezés, lefejezés hátán!
2018. 08. 15. 09:24

Fantasztikusat látott a Malmö edzője

Nehéz vereség nélkül kiesni.
2018. 08. 15. 08:31

A Vidi-edző elmondta, hamarosan igazolnak még

Sokat beszélt a nyáron az álmokról.
2018. 08. 15. 07:38

Kovács Zoltán nagyon keményen beszólt Thomas Dollnak - videó

Szaktanácsadót keres a következő BL-ellenfélnek.
2018. 08. 15. 07:25

Szerdai foci: Real Madrid-Atlético Madrid

Jön az UEFA-szuperkupa.
2018. 08. 14. 22:26

Örömünnep Felcsútról - videó

Mindenki eksztázisban!
2018. 08. 14. 22:15

Nem jön a Celtic a Magyarországra - BL-eredmények

Az AEK Athén lesz a Vidi ellenfele a következő körben.
2018. 08. 14. 21:56

Nagyon jó, hogy Marko Nikolics nem csábult el

Továbbjutott a Vidi, még egy siker és BL-csoportkör.
2018. 08. 14. 21:35

Real-nevelés is az Atlético csapatkapitányai között

Holnap este 21-kor kezdődik az UEFA-szuperkupa a két csapattal.
2018. 08. 14. 21:18

Eldőlt Spalletti sorsa

Hivatalos bejelentést tett az Inter.
2018. 08. 14. 20:52

Mandzukic pályafutásának egyik legfontosabb döntését hozta meg

Legfontosabb emlékről írt.
2018. 08. 14. 19:32

Keményen letesztelte a Milan az új szerzeményét - videó

A Chelsea mondott igent az ajánlataikra.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC9
2Békéscsaba 1912 Előre7
3Soroksár SC7
4Budaörs7
5Gyirmót FC Győr6
6Aqvital FC csákvár5
7ZTE FC5
8Vác FC5
9WKW ETO FC Győr4
10Dorogi FC4
11Nyíregyháza Spartacus FC4
12Budafoki MTE3
13BSS Monor3
14Balmaz Kamilla Gyógyfürdő3
15Kazincbarcika2
16Kaposvári Rákóczi FC2
17Credobus Mosonmagyaróvár2
18Ceglédi VSE1
19Duna Aszfalt TVSE1
20BFC Siófok0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!