nb1.hu

Az MTK ellen térne magához a Szpari

Nyíregyháza - Három győzelemmel kezdtek, négy meccse nyeretlenek.

Kiválóan kezte a bajnokságot a Nyíregyház Spartacus, az utóbbi négy fordulóban azonban három döntetlen mellett egy vereség a csapat mérlege. A hétvégén az MTK otthonában nyílik lehetőség a javításra. A fővárosiak kerete a tavalyi élvonalbeli kiesés után is együtt maradt, így komoly játékerőt képvisel – hangoztt el a Nyíregyháza Spartacus szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

– Olyan NB-I-es keretük van akik bár tavaly nem tudták kiharcolni az élvonalban maradást, de nagyon szervezettek. Nehéz ellenfél lesz. Az NB-II-ben mindenki jól védekezik amit nehéz feltörni. Ezért is fontos az első gól, mert akkor megkönnyítheti egy csapat a dolgát. Nagyon szeretek ilyen találkozókon pályára lépni, mert komoly rangja van. A Gyirmót ellen is hasonló volt a helyzet, és most is nagyon elszántak vagyunk. Szeretnénk a három pontot begyűjteni – mondta Rudolf Gergely csapatkapitány.

Hasonlóan vélekedik a Szpari szakmai stábja is. A fővárosiak stílusára mindig is jellemző volt a sok passzos játék, és ez Feczkó Tamás érkezésével sem változott.

– Egy nagyon direkt támadójátékot játszó csapat az MTK, úgy ítélem meg, hogy kimagaslik az osztályból jelenleg. Egy nagy múlttal rendelkező klubról van szó, ez rangot ad a találkozónak. Remek stadionban játszhatunk, tévés meccsen, ez kellően motíválja a labdarúgókat, remélem ez majd meglátszik a teljesítményünkön – mondta Lucsánszky Tamás vezetőedző.

Az MTK szakmai stábjában több nyíregyházi dolgozik, akik egykoron Lucsánszky Tamás munkáját segítették, így ebből a szempontból is pikáns lesz a meccs. Hinora Kristóf viszont az MTK-ból jött a nyáron kölcsönbe a Szparihoz. A megállapodás értelmében ő nem léphet pályára a hétvégi találkozón. Kelemen Dávid viszont ott lehet, ő évekig futballozott a fővárosiaknál.

– A régi stadionban nagyon sok meccset vívhattam, az újban csak vendégként szerepeltem egy találkozón. Minden mérkőzés fontos, számunkra pedig nem úgy sikerült az elmúlt négy forduló ahogy szerettük volna. A Soroksár és a Kazincbarcika ellen kiengedtük a kezünkből a győzelmet, és bár a Szeged ellen kontrolláltuk a meccset, nem sikerült gólt szereznünk, így van hiányérzetünk – mondta Kelemen Dávid.

A védő Vass Patrikkal évekig futballozott együtt, de Torghelle Sándor is volt csapattársa. Rajta kívül a jelenlegi keretből Jova Leventének, Forró Gyulának és Fodor Ferencnek is van kék-fehér múltja.

 

Korrupció, okirat-hamisítás és sikkasztás a vád az elnök ellen – NB1.hu

Korrupció, okirat-hamisítás és sikkasztás a vád az elnök ellen

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC