nb1.hu

Bajnok is volt Angyalföldön – ezt ígéri a visszatért klubigazgató

Budapest – Mindenkinek üzent Domonyai László.

Mint ismeretes, Domonyai László lett a Vasas új klubigazgatója. Székfoglalóját a klub honlapja tette közzé:
 
"Jámbor János felkérésére érkeztem a Vasashoz, mint klubigazgató. A tulajdonos úr egy nagyon átgondolt, ésszerű és reális jövőképet vázolt fel a labdarúgó klubra vonatkozólag. Ez számomra nagyon szimpatikus volt, mert éreztem rajta a céltudatosságot és a klubja iránti maximális elkötelezettséget. 1992 óta dolgozom a magyar labdarúgásban, az első évtizedben utánpótlásedzőként, utánpótlásvezetőként tevékenykedtem, ideértve a Vasas csapatával 2001-ben megszerzett NB I-es ifi bajnoki címet is. Az elmúlt 15 évben az MTK klubigazgatójaként dolgoztam. Úgy vélem, hogy az előttünk álló bajnoki év több szempontból rendhagyó lesz a Vasas labdarúgásának történelmében, hiszen az elmúlt évi bajnokság bronzérme és kupadöntője utána a csapat kiesett az NB I-ből és a másodosztályban kezdi a szezont. Emellett megújul a klubvezetés és új vezetőedzőt nevezünk ki az előttünk álló napokban. De mindezek szinte eltörpülnek amellett a történelmi pillanat mellett, hogy csaknem hat évtizeddel a régi stadion megépítése után, 2019 tavaszán a Vasas egy új labdarúgó stadiont kap, amely reményem szerint hosszú évtizedekig egy nagyon sikeres futballklub otthona lesz. Ez a történelmi tény, valamint a Vasas hagyományai komoly elvárásokat támasztanak velünk szemben, ezért klubigazgatóként azt tudom mondani, hogy magamtól, kollégáimtól, a játékosoktól, minden Vasas alkalmazottól rendet és fegyelmet várok, és azt, hogy a tudásunk legjavát nyújtsuk minden pillanatban."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC