NB1 logó
NB3 logó
EURO 2016

Bronzvasárnap

Hesz Tamás - 2018. május 17. csütörtök 10:34
Nyíregyháza - A vasárnapi Békéscsaba-Nyíregyháza Spartacus meccs eldöntheti a harmadik hely sorsát.

Bár még három forduló van az idei bajnokságból, a vasárnapi Békéscsaba-Nyíregyháza Spartacus meccs eldöntheti a harmadik hely sorsát. Jelenleg két ponttal a csabaiak állnak jobban, azaz ha nyer a Szpari, helyet cserél a két együttes. Döntetlen esetén a hátralévő meccsek döntenek a bronzéremről és akkor a Budaörs és a Gyirmót is még beleszólhat a küzdelembe, az Előre sikere esetén pedig a házigazda nagy lépést tehet a dobogó felé. Egy szó mint száz, fontos lesz a találkozó a bronzérmet illetően. A Békéscsaba és a Spartacus számára ez lesz a 30. összecsapás, az élvonalban tíz alkalommal, az NB-II-ben 19-szer találkoztak a felek, és a statisztika a Szpari mellett szól. A másodosztályban 8 esetben nyertek a mieink, hatszor lett döntetlen, ötször az Előre örülhetett a lefújás után. Ősszel a Városi Stadionban 4-1-re győzött a Nyíregyháza Kártik Bálint, Pekár László, Kesztyűs Barna és Csilus Tamás találataival. A hétvégén mind a négyen pályára léphetnek, a békéscsabai származású Rubus Tamás viszont sérülés miatt nem játszhat, mint ahogy Bajzát Péter sem bevethető. A mérkőzés vasárnap 17 órakor kezdődik.

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 11. 19. 21:32

2030-as vb: ez a három ország közösen rendezné a tornát

Két különböző kontinens adhat otthont a viadalnak.
2018. 11. 19. 20:43

Eb: kiderült, melyik kalapokba kerülhetünk a sorsolásnál

Decemberben derül ki, kik lesznek az ellenfeleink.
2018. 11. 19. 20:21

Szanyó a bajnokságban is bizonyíthat

A sikeres felkészülési meccs után bajnoki vár a Vasasra.
2018. 11. 19. 19:42

Komoly akcióra készülnek a Szparinál

Örömet fognak okozni a gyerekeknek.
2018. 11. 19. 16:55

Duplán örülhetett a Loki egykori játékosa

Bővült a futballista családja.
2018. 11. 19. 16:00

Így nyerték meg Buzsákyék a Budai Rangadót - videó

A Pénzügyőr nem tudta borítani a papírformát.
2018. 11. 19. 19:19

Hemingway: most akkor Orbán Viktor vagy Gyurcsány és a szocialisták?

Várjuk a válaszokat!!!!
2018. 11. 19. 18:15

Magyar válogatott: Orbán érdekeset nyilatkozott az Eb-ről

Ebből a nyilatkozatból mindenki erőt meríthet.
2018. 11. 19. 16:42

Döbbenetes bizonyíték: Hemingway Rossi tudta nélkül igazolt

Elmesélte a kapitány a távozásának eddig is sejtett okát.
2018. 11. 19. 16:28

Friss képek a szerdán felavatandó Vidi-stadionról

Hazatérhetnek a székesfehérvári futballisták.
2018. 11. 19. 13:50

Már hangol a hét rangadójára a listavezető

Óriási derbi lesz!
2018. 11. 19. 13:42

Megvan a sereghajtó új edzője!

Bejelentette az elnök.
2018. 11. 19. 13:47

Ajkai csillagos ötös - videó!

Parádéztak!
2018. 11. 19. 13:41

Váratlan vereség Limpergeréktől a forduló rangadóján

Értékelt a vezetőedző.
2018. 11. 19. 14:56

Megsüvegelendő: Szalai így okozott örömet a gyerekeknek - kép

A magyar válogatott gólvágója a pályán kívül is aktív.
2018. 11. 19. 13:04

Elképesztő gesztus Gulácsi Pétertől!

Bámulatos tett.
2018. 11. 19. 11:50

Világbajnoki bronzérmes lett a magyar válogatott!

Ráadásul Mexikóban.
2018. 11. 19. 10:57

Marco Rossi könyvbemutatója - videó

Duplán örömteli hétfő a válogatott sikere után.
2018. 11. 19. 09:57

Európai sztárcsapat viheti a Fradi kiszemeltjét

Pogba mégsem veszi fel a zöld-fehér szerelést?
2018. 11. 19. 09:25

Nagy Ádám Gerának is üzent a gólja után

Megtörte a jeget a Bologna játékosa.
2018. 11. 19. 08:09

Második hely: Kalmár Zsolt és Holender Filip reakciója

Egyik a legjobb volt, másik debütált.
2018. 11. 19. 07:18

Kispest: Szalai és Dzsudzsák megerősítette

Ismét bevált Rossi kedvenc taktikája.
2018. 11. 19. 07:04

Szalai elárulta, mit jelent a gólöröme

Hatalmas tisztelet jár érte.
2018. 11. 19. 06:34

Hétfői foci: parádés rangadók a Nemzetek Ligájában

Szomszédvárak "háborúja."
2018. 11. 18. 22:49

Marco Rossi: „mindenekfelett”

A szövetségi kapitány reakciója.
2018. 11. 18. 22:36

Dzsudzsákból Lanzafame-t csinált Rossi a finnek ellen

Parádés gólokkal diadalmaskodtunk.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Gyirmót FC Győr37
2ZTE FC35
3Békéscsaba 1912 Előre32
4Kaposvári Rákóczi FC31
5Budaörs29
6Kazincbarcika26
7Aqvital FC csákvár26
8Duna Aszfalt TVSE26
9Soroksár SC25
10WKW ETO FC Győr23
11Vác FC21
12Vasas FC21
13Dorogi FC20
14Ceglédi VSE19
15Balmaz Kamilla Gyógyfürdő18
16BFC Siófok17
17Nyíregyháza Spartacus FC15
18BSS Monor12
19Budafoki MTE12
20Credobus Mosonmagyaróvár11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!