nb1.hu

Csató Sándor talált pozitívumot a ZTE gyulai döntetlenjében

Gyula – A Szeged két egygólos vereség után szerzett pontot.

Mint arról korábban beszámoltunk, nem hozott gólt a Szeged 2011-Grosics és a Zalaegerszegi TE csatája az NB II 5. fordulójában. A Gyulán rendezett találkozón a helyzetek alapján igazságos eredmény született – a hazaiak két egygólos vereség után szereztek újfent pontot –, amit két tréner mérkőzés utáni szavai is megerősítenek.

 

 

Edzői értékelések:

 

 

Klausz László (Szeged): – Elégedett vagyok az eredménnyel és a csapat küzdőszellemével. Helyén kell kezelnünk ezt a mérkőzést, mert mégiscsak a Zalaegerszeggel játszottunk, ráadásul helyzeteink is voltak – olvashtaó a szegediek mesterének véleménye a szegedma.hu-n.

 

Csató Sándor (ZTE):– Annyi pozitívum mindenképpen van a találkozó után, hogy nem kaptunk gólt és elhozzuk az egyik pontot. Viszont bátrabb futballal megszerezhettük volna a győzelemhez szükséges találatot, de a Szeged nagyon masszívan védekezett. Kicsit keserű a szám íze, mert voltak lehetőségeink, amiket gólra lehetett volna váltani – olvasható a vendégek trénerének szava a zaol.hu-n.

 

 

 

 

NB II, 5. forduló

 

Szeged 2011-Grosics Akadémia–Zalaegerszegi TE FC 0–0

 

Szeged-Grosics:Szántai – Zabari, Farkas M., Tóth G., Achim, Horváth A., Király, Coroian (Pászka 59.), Mészáros, Germán (Balogh G. 81.), Zádori (Andorka 68.). Vezetőedző: Klausz László.

ZTE: Szappanos – Deutsch, Forgács A., Szakály A., Városi, Patvaros, Daru (Bailo 81.), Króner, Gottfried (Ekker 68.), Bedi, Nagy T. Vezetőedző: Csató Sándor.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC