nb1.hu

Cseh csapat verte a Vasast

Háromgólos meccsen.

Íme, a Vasas beszámolója: 
 
Vasas – Mladá Boleslav 1-2 (Egerszegi 39., ill. Mares 19., Prikryl 68.)
Vasas: Bősz – Hinora, Szokol, Vaskó, Rokszin – Egerszegi, Borbély – Bévárdi, Birtalan, Gaál – Ádám
Csereként pályára lépett: Barczi, Hrepka, Murka, Szilágyi, Tóth Keve, Laczkó
 
"Mostani ellenfelünk az elmúlt években rendszerint élcsapatnak számított a cseh élvonalban. Legutóbb ugyan a 9. helyen végzett, azt megelőzően azonban négy éven keresztül az Európa Ligában indult.
 

A csehek kezdték jobban a mérkőzést, a 19. percben egy felső lécről visszapattant labdát Mareš lőtt a kapuba. A folytatásban egyre többször próbálkoztunk mi is, Egerszegi távoli lökete még elkerülte a kaput, de a 39. percben Ádám passzát követően Egerszegi a tizenhatos sarkától már a kapus felett a hálóba ívelt.
 
A második játékrész közepén ismét vezetéshez jutott a Mladá Boleslva, miután Prikry talált a kapunkba. A második félidőben hatot is cserélt Kis Károly, de így is méltó ellenfelei voltunk egy erős együttesnek.
 
A mieink holnap még egy edzésen vesznek részt az edzőtáborban, azt követően indul haza csapatunk.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC