nb1.hu

Döntetlennek kezdtek a felcsúti akadémisták a BL-ben

Felcsút – Pedig a vezetést még megszerezték a mieink.

A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a görög PAOK csapatával Felcsúton, az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ága első fordulós párharcának szerda este játszott első mérkőzésén. A visszavágót október 19-én rendezik Görögországban.

 

Az UEFA tavalyi döntése értelmében a felnőtt BL főtáblájára jutott 32 klub utánpótlás-csapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vehet a küzdelmekben, így került a mezőnybe a Puskás Akadémia korosztályos együttese. A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért.

 

Puskás Akadémia Felcsút – PAOK FC 1-1

 Felcsút, Pancho Aréna

Játékvezető: Ivanov Sergei

Gólszerző: Óvári (58.), illetve Stathopoulos (75.)

 PFLA: Tóth B. – Rétyi, Tóth Bence, Kertai, Keszi – Keményffy(Daróczi 79.), Bokros, Suscsák (Magyari 60.), Óvári – Kováts, Szabó (Tóth Keve 46.)

PAOK:  Muca – Papathanasiou, Gialamoudis, Dodontsakis, Dimitriou – Chatzidimpas (Papadopoulos 73.), Aidonidis, Meletidis, Stathopoulos – Chatzistravos (Kyrillidis 88.), Matthaiou (Kragiopoulos 79.)

 

UEFA Youth League selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés:

Puskás Akadémia Felcsút – PAOK FC    1-1

 Felcsút, Pancho Aréna

Játékvezető: Ivanov Sergei

Gólszerző: Óvári (58.), illetve Stathopoulos (75.)

 PFLA: Tóth B. – Rétyi, Tóth Bence, Kertai, Keszi – Keményffy(Daróczi 79.), Bokros, Suscsák (Magyari 60.), Óvári – Kováts, Szabó (Tóth Keve 46.)

PAOK:  Muca – Papathanasiou, Gialamoudis, Dodontsakis, Dimitriou – Chatzidimpas (Papadopoulos 73.), Aidonidis, Meletidis, Stathopoulos – Chatzistravos (Kyrillidis 88.), Matthaiou (Kragiopoulos 79.)

 

A Puskás Akadémia élő közvetítése a mérkőzésről

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

10. perc: Keményffy próbálkozott 19 méterre a vendégek kapujától, Muca védeni tudott.

11. perc: Keszi Erik szerelte a tizenhatos oldalvonalánál Gialamoudist, a bíró ezt szabálytalannak ítélte. A szabadrúgásra pontosan érkezett középen Dimitriou, kapura tartó fejesét nagy bravúrral védte Tóth Balázs.

17. perc: Egy jobb oldali szögletet követően Szabó Bence kapura tartó lövését tolta ki Muca a jobb felsőből.

25. perc: Jobb oldalról érkező szöglet után Kertai Dániel ollózó mozdulattal próbálkozott tíz méterre a vendégkaputól, lövése azonban nem talált kaput.

29. perc: Óvári szépen indult el a bal szélen, az utolsó csele azonban elakadt az egyik védőben.

35. perc: Szabó Bence végzett el szabadrúgást 25 méterről, beadását biztosan fogta a vendégek hálóőre.

35. perc: Ezt követően a mi kapunk előtt alakult ki helyzet. Ide-oda pattogott a labda a tizenhatosunk vonalánál, Keményffy szépen lépett bele egy görög lövésbe.

36. perc: Szabó Bence bombázott tizennyolcról, Muca szépen szedte ki a labdát a jobb felsőből.

39. perc: Bokros kapott sárga lapot egy szabálytalan belépőért.

41. perc: Szabó Bence is besárgult egy késői becsúszásáért.

43. perc: Huszonöt méterre a kapunktól Aidonidis próbálkozott egy szabadrúgással, a labda négy méterrel a kapunk fölé szállt.

45+1. perc: Aidonidis a tizenhatos vonalától indult el a kapunk felé, a védőink tisztázni tudtak.

45+1. perc: Bal oldali szöglet után Tóth mozdult ki bizonytalanul, kiejtette a kezéből a labdát, a görögök ezután többször is próbálkoztak, de  a lövéseik elakadtak a hátvédeinkben.

Vége a félidőnek. Csapatunk 0-0-ra áll a PAOK együttese ellen.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Cseréltünk: Szabó Bence helyett Tóth Keve a pályán.

53. perc: Kováts tört be nagyon szépen a tizenhatos jobb oldalán, beadását Óvári rúgta nem sokkal a kapu mellé.

55. perc: Görög akció végén, az ötös jobb sarkáról Chatzidimpas kisodródva lőtt a kapunk mellé.

58. perc: Vezetünk! 1-0!  Óvári lépett el szépen a védőitől és Muca mellett gurított a kapuba.

60. perc: Cserélünk: Suscsák sérülése miatt Magyari a pályán.

63. perc: Óvári indult el a jobb szélen, befelé húzott, de nem tudta a középen érkező Magyarihoz juttatni a labdát.

72. perc: Vendégtámadás végén Papathanasiou adott középre, de a védőink tisztázni tudtak.

73. perc: Csere a görögöknél: Chatzidimpas helyére érkezett Papadopoulos.

75. perc: 1-1. Stathopoulos kilépve a védők szorításából, Tóth mellett ellőtte a labdát.

76. perc: A tizenhatos vonalán vitatható szituációt követően kaptak szabadrúgást a vendégek. Aidonidis kapu mellé csavarta a labdát.

79. perc: Cserélnek a csapatok: Matthaiaou helyén Kragiopoulos, illetve Daróczi érkezett Keményffy helyére.

82. perc: Sárga lapot kapott Gialamoudis, majd nem sokkal később Tóth Keve is.

85. perc: Kragiopoulos cselezte be magát a büntetőterületre, lövését szépen fogta Tóth Balázs.

88. perc: Csere: Kyrillidis állt be Chatzistravos helyére.

Vége a mérkőzésnek. 1-1-et játszottunk a PAOK csapatával.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC