nb1.hu

Döntött a Vasas a névre szóló jegyekről

Hivatalos bejelentés.

Íme, a Vasas közleménye:
 
"A Magyar Labdarúgó Szövetség a következőkről határozott:
 
„A sporttörvény tavaly év végi módosítása (2018. évi CXXXV. törvény) több ponton is változtatott a sportrendezvények jegyértékesítésével és biztosításával kapcsolatos rendelkezéseken. A módosítások érintik a beléptető rendszerek alkalmazásával és a névre szóló jegyértékesítéssel kapcsolatos korábbi rendelkezéseket is. Az MLSZ elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a jogszabállyal összhangban a jövőben csak a kiemelt, vagy fokozott biztonsági kockázatú mérkőzéseken lesz kötelezettség a névre szóló jegyértékesítés. Az egyéb (normál besorolású) meccseken a rendező klubok dönthetnek arról, hogy működtetik-e a beléptető rendszert, és névre szólóan értékesítik-e a jegyeket… A mérkőzések túlnyomó részénél tehát teljes mértékben a klubok határoznak arról, milyen módon értékesítik a jegyeket rendezvényeikre…”
 
A Vasas FC úgy döntött, hogy szurkolóinknak a jövőben nem kell névre szóló belépőjegyeket vásárolniuk a normál besorolású hazai összecsapásainkra. 
 
Fontos azonban, hogy bérletvásárlásnál továbbra is szükséges a személyazonosító okmány bemutatása, hiszen így az érvényes lesz a fokozott, illetve kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített találkozóinkra is."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC