nb1.hu

Dorogon véd tavasszal az MTK tehetsége

Budapest – A folyamatos játéklehetőség érdekében váltott a kapus.

Demjén Patrik 2017 nyaráig kölcsönbe kerül a Dorogi FC-hez.
 
A 19 éves Demjén útja a Dalnoki Jenő Labdarúgó Akadémián keresztül vezetett az MTK Budapesthez, ahol a klub egyik legnagyobb kapustehetségeként tartják számon. A magyar U20-as válogatott tagjaként részt vett a 2015-ös U20-as labdarúgó-világbajnokságon. A fiatal hálóőrrel az MTK hivatalos honlapja beszélgetett az előtte álló új lehetőség kapcsán.
 
– Hogyan kerültél a Doroghoz?
– Menedzseremen keresztül jött a megkeresés a dorogiaktól, és a két klub egyetértésével gyorsan megszületett a fél évre szóló kölcsönadási szerződésem. Nekem és az MTK-nak is az volt az érdeke, hogy folyamatos játéklehetőséghez jussak az NB III-nál magasabb osztályban.
 
– Tehát ez újabb lépcsőfok lehet számodra az NB I felé.
– Jó lehetőség mindenképp, aminek örülök is. Igyekszem a lehető legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtani az előttünk álló félévben, hogy a Dorog is sikeres legyen, illetve az MTK Budapest szakmai stábjának is bizonyítsak magasabb osztályban.
 
– Mikor kezded a felkészülést?
– Január 9-én kezdjük jelen állás szerint a felkészülést, amit természetesen izgalommal várok.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC