NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó
PNDRGN logó

Élre állt a ZTE: az edző az első helyről is beszélt az értékelésében

Bíró Ádám - 2019. március 11. hétfõ 08:18
Dobos Barna szerint rangadón szerezték meg a három pontot.
Kihasználta a ZTE a Gyirmót mosonmagyaróvári botlását. A kék-fehér csapat a Vácot győzte le 1-0-ra, a mérkőzés egyetlen gólját Babati Benjámin szerezte, Babati az első félidő hajrájában büntetőből talált be. Érdekesség, hogy a tizenegyest is Babati harcolta ki. Az egerszegiek hazai pályán folytatták a menetelésüket, Dobos Barna csapata idén negyedik hazai bajnokiját is megnyerte.
 
A zalaegerszegi tréner szerint volt esélyük a második gól megszerzésére, de ezt nem tudták meglőni. Dobos a Vácot is dicsérte, úgy véli, a rivális sokat fejlődött az ősz óta, így egy rangadót vívtak a Duna-partiakkal. Dobos kitért az első helyre is, amelynek örül, de hozzátette, hogy még mindig az a cél, hogy fejlődjön a ZTE játéka.
 
"Ez a Vác egészen más felfogásban futballozik, mint az őszi, jól birtokolják a labdát, elöl is veszélyesek, szerencsére ma a támadásaikat nem tudták befejezni. Ha a tavaszi szereplést nézzük, egy rangadó volt a mai, örülök, hogy volt bennünk annyi erő, hogy sikerrel tudtuk abszolválni a meccset. Volt lehetőségünk megrúgni a második gólt és eldönteni a mérkőzést – ez nem jött össze, de a lényeg a győzelem. Örülünk, hogy az első helyre álltunk, de továbbra is dolgozunk azon, hogy tovább fejlesszük a játékunkat" - fogalmazott Dobos.
 
A Zala megyei alakulat a Doroghoz látogat a következő szezonban. 
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 26. 22:16

Ezzel a parádés szabadrúgással nyert az U17 - videó

Bámulatos találat volt!
2019. 03. 26. 21:57

Extázis: a 90. percben jött a dráma az U17-esek meccsén!

Nagyon fontos találat, nagyon fontos siker.
2019. 03. 26. 20:17

Érzelmi szálak: így hangol volt csapata ellen Windecker

Nem éppen a legszebben búcsúzott ugyebár.
2019. 03. 26. 19:16

Magyarország-Horvátország: bebizonyítjuk, hogy megérdemelten nyertünk!

Minden lényeges tényezőben jobbak voltunk!
2019. 03. 26. 15:48

A ZTE-nek van egy hatalmas álma

A vezetőedző mondta el, pontosan mi is.
2019. 03. 26. 14:32

Ferenczi István és a 196 kilométer futás

Nem maradt a négy fal között.
2019. 03. 26. 15:51

Kispest: jubilált a legnagyobb király

Fontos mérföldkőhöz érkezett a 31-szeres válogatott.
2019. 03. 26. 15:12

Hatpontos rangadója volt a Kecskemétnek – videó

A lécet is szétlőtték a vendégek.
2019. 03. 26. 18:40

Nikolics elárulta a Vidi nyári átigazolásainak a fő koncepcióját

Bőven előre terveznek a fehérváriak.
2019. 03. 26. 17:05

Király eltiltása: döntött az MLSZ

A kapus sem hagyja annyiban.
2019. 03. 26. 13:04

Fogadják az NB I-be pályázót, de a kapusukat megműtötték

Kikérdezték az állapotáról.
2019. 03. 26. 11:31

Dorog: tesztelték a lövészetet

De nem éles lőszerrel.
2019. 03. 26. 11:30

Deja vu - reakció

Ötgólos meccset értékelt a mester.
2019. 03. 26. 09:30

Nem ér kézzel a kapusuk a labdához - értékelés

Limperger Zsolt elemzett.
2019. 03. 26. 16:08

Elitkör: rúgott gól nélkül búcsúzott az U19 az álmoktól

Esélyünk sem volt.
2019. 03. 26. 15:41

10 év után elhagyni Kispestet – megszólalt a Honvéd válogatottja

Ezért nem kellett a magyar klubnak bejelentenie.
2019. 03. 26. 14:20

Összehasonlította a Fradi szélsője Dollt és Rebrovot

120 év kötelez.
2019. 03. 26. 13:15

Szerződést kötöttek Dárdaiék a legfiatalabb játékosukkal

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1ZTE FC60
2Gyirmót FC Győr56
3Kaposvári Rákóczi FC56
4Soroksár SC47
5Békéscsaba 1912 Előre47
6Vasas FC46
7Budaörs45
8Kazincbarcika41
9Nyíregyháza Spartacus FC40
10Aqvital FC csákvár40
11WKW ETO FC Győr39
12Vác FC39
13Dorogi FC36
14Budafoki MTE34
15Duna Aszfalt TVSE34
16Balmaz Kamilla Gyógyfürdő31
17BFC Siófok28
18Ceglédi VSE25
19Credobus Mosonmagyaróvár25
20BSS Monor21
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!