NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó
PNDRGN logó

Érett megoldás 16 évesen

Simon Zoltán - 2018. július 16. hétfõ 09:08
Két meccset nyert a Szpari.
Íme, a nyírségi beszámoló:
 
"A Szolnok és a Kisvárda ellen is nyert szombaton a Nyíregyháza Spartacus. Bozsik József vezetőedző így értékelte a két találkozót.
 

- Az edzőmérkőzésekből messzemenő következtetést nem szabad levonni, ugyanakkor az biztató, hogy a Szolnok ellen végig domináltunk, birtokoltuk a labdát, és annak ellenére, hogy a támadójáték finomhangolása csak most kezdődik - eddig főleg a védekezéssel és a támadások felépítésével foglalkoztunk - örömteli volt, hogy sok helyzetet alakítottunk ki a Szolnok ellen. Most játszottak először 90 percet a játékosok a felkészülés során, és ez a hét volt a csúcsterhelés hete, ez azért látszott az utolsó 15 percben. Ami nagy pozitívum, hogy a Kisvárda ellen ebben az állapotban, a hajrában fordítottuk meg a mérkőzést a javunkra. Óriási dolognak tartom, hogy az, hogy büntetőt hibáztunk, egy pillanatig sem fogta meg a csapatot, sőt Pekár Lászlót a vállukra véve a társak megfordították a mérkőzést - ez árulkodik az öltözői hangulatról. Nagyon örülök, hogy Rezes László jó játékához egy ilyen szép gól társult, Daru Bence pedig góllal mutatkozott be. Starosta Dávid 16 évesen egy nagyon érett megoldást választott a második gól előtt, kevesen adták volna így be a labdát. Összességében elégedett vagyok, de a lényeg majd az lesz, hogyan szerepelünk a bajnokságban - mondta Bozsik József vezetőedző.
 
A jövő héten már elkezdődik a frissítés, és szombaton ismét két edzőmeccset játszik a csapat a Nyírbátor és a Tiszaújváros ellen.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 01. 20. 18:28

Bemutatkozott a 18 éves magyar a holland élvonalban

Nem sok köszönete volt benne.
2019. 01. 20. 17:46

Rebrov: "A Fradinak csak egyvalamit kellene elkezdenie"

De azt minél hamarabb.
2019. 01. 20. 17:25

Továbbra sem megy a percet sem kapó Nagy Ádáméknak

Egyre nagyobb bajban vannak.
2019. 01. 20. 16:49

Fordulatos mérkőzésen kapott hármat ellenfelétől a Fradi

Lengyelek verték a zöld-fehéreket.
2019. 01. 20. 15:46

Nagyot mentettek Csizmadiáék a szlovén bajnok ellen - reakció

Kellett a havazás is.
2019. 01. 20. 14:18

Lipták szerezte az elsőt a szlovák élvonalbeli ellen

Gólok története és vezetőedzői reakció.
2019. 01. 20. 15:59

Nyolcas után, lányok elleni kézi és foci előtt

Zajlik az élet.
2019. 01. 20. 14:28

Győzelemmel debütált a 27-szeres válogatott - videó

A kétszeres válogatott csapatát győzte le.
2019. 01. 20. 16:25

Fernando majd' kiugrott bőréből örömében

Jó érzésekkel mennek tovább.
2019. 01. 20. 14:48

Román csapat ellen fordított a DVTK

Hatalmas góllal nyertek a miskolciak.
2019. 01. 20. 13:00

Szerbiában állt helyt a Békéscsaba - reakció

Részletes értékelés
2019. 01. 20. 08:58

Kispadról került kórházba a próbajátékos - előtte letalpalták a fejét

Fél órát vártak a mentőre.
2019. 01. 20. 13:12

Ketten csatlakoztak a Pápához

Igaz, egyiküknek még bizonyítania kell.
2019. 01. 20. 09:12

Üzent az RKSK a fejbe talpalt és kórházba került próbajátékosnak

Agyrázkódást szenvedett.
2019. 01. 20. 13:24

A Fulham várja a Honvéd középső védőjét

Másik angol csapat is hívja.
2019. 01. 20. 12:08

Kleinheisler kemény góllal indított – videó

Túl sokat nem variált.
2019. 01. 20. 11:39

Gyászol az Újpest

Kupát is nyert a lilákkal!
2019. 01. 20. 10:25

"Együtt táborozik" a Hali és a ZTE

Ma már játszanak a vasiak.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Gyirmót FC Győr43
2ZTE FC41
3Kaposvári Rákóczi FC41
4Békéscsaba 1912 Előre36
5Budaörs35
6Aqvital FC csákvár33
7Vasas FC33
8Soroksár SC29
9Kazincbarcika28
10WKW ETO FC Győr27
11Duna Aszfalt TVSE27
12Dorogi FC26
13Vác FC26
14Nyíregyháza Spartacus FC25
15Ceglédi VSE23
16Budafoki MTE21
17BFC Siófok21
18Balmaz Kamilla Gyógyfürdő20
19Credobus Mosonmagyaróvár19
20BSS Monor12
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!