NB1 logó
NB3 logó
EURO 2016

Féléves kitérő után visszatért Cigándra a 25 éves kapus

Göbölyös András - 2017. február 13. hétfõ 08:27
Cigánd – Két játékos az NB III-ba távozhat a tavaszi szezonra.

 

A Merkantil Bank Liga NB II 18. helyén álló Cigánd SE a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy féléves salgótarjáni kitérő után visszatér a 25 éves kapus, Sánta Tibor.

 

„Valóban rövid kitérő volt, és ha bajnokság közben lehetne igazolni, akkor még ennél is rövidebb lett volna – mondta Sánta Tibor a klub honlapjának. – Az ok pedig, hogy rövidre sikerült a kitérőm egyszerű, egy ember kivételével senki nem akarta a nyári távozásomat, köztük én sem. Így magától értetődő volt, hogy a megkeresés után visszajövök a csapathoz.

 

Két új játékossal bővül a ZTE kerete - NB2.hu

A kérdésre, hogy kell-e változtatnia valamin a korábban itt töltött éveihez képest, ezt válaszolta.

 

Amiben változtatnom kellene, az most nem lehet probléma, hiszen a stáb tagjai olyan emberek, akik tudják, hogy a legrövidebb út az egyenes. Ugyanazt szeretném csinálni, mint legutóbb, focizni és sikeres lenni a csapattal. Az osztály változott és a célok is, de megígérem, ha bent maradunk ugyan akkora ünneplés lesz, mint a feljutásnál.”

 

Szintén a Cigánd SE-hez kapcsolódó hír, hogy Kis Szabolcs és Sipos Tamás kölcsönbe távozik. A futballistákat a Tiszaújváros látná szívesen, a megegyezés a harmadosztályú egyesületen és a labdarúgókon múlik.

 

 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
A selejt bosszúja
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1MTK Budapest43
2Kisvárda Master Good43
3Vác FC30
4Ceglédi VSE29
5Békéscsaba 1912 Előre28
6Szolnoki MÁV FC28
7KBSC28
8Nyíregyháza Spartacus27
9WKW ETO FC Győr26
10Gyirmót FC Győr25
11Budaörs23
12ZTE FC23
13Dorogi FC21
14Soroksár SC21
15Credobus Mosonmagyaróvár19
16Szeged 2011-Grosics Akadémia18
17Budafoki MTE18
18BFC Siófok16
19Aqvital Csákvár14
20Soproni VSE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!