nb1.hu

Felkészülés: Stieber Zoltán öccse gólpasszal járult hozzá az FTC II legyőzéséhez

Budaörs – A második félidőben mindkét csapat sor cserélt.

A Budaörs túl nagy falat volt az NB III-ban aranyérmet szerző FTC II-nek. A két csapat felkészülési mérkőzésen találkozott egymással, a győztes csapat honlapja így számolt be a találkozóról.

 

 

A mérkőzés első percétől mi irányítottuk a mérkőzést, a mi akaratunk érvényesült. Folyamatosan alakítottunk ki helyzeteket, aminek eredményeként az ivószünet előtt Bogáti jobboldali szögeltére Sajbán Máté csapott le elsőként, és terelte a labdát a hazaiak kapujába. 0-1 Az ivószünetet követően több gólszerzési lehetőségünk is volt, hogy növeljük az előnyünket. Patrik Marques-Airosa kapott egy remek indítást, egyedük vezethette a kapusra a labdát. A hazaiak fiatal kapusa megpróbálta Patrikot a kapujától úgy 25m-ről szerelni, de a labda helyett lábat talált, a játékvezető hölgy pedig sárga lappal büntette a kapust.

 

A második félidőben mindkét csapat „sort” cserélt, egyedül Bogáti Péter játszotta végig a mérkőzést. Az iramra nem lehetett panasz a második félidőben sem. A széleken többször sikerült a Fradi védelme mögé kerülnünk. A próbajátékon lévő Stieber András (az EB-t megjárt Stieber Zoltán öccse) gyorsaságát kamatoztatva tudott gólhelyzetet kialakítani. A várt gól sem maradt el. Stieber a balszélen lerázva védőjét, az alapvonalról középre centerezett, amire Varga érkezett remekül. 0-2  A gólt követően is adódtak gólszerzési lehetőségeink, ám a befejezésnél rossz döntést hoztunk. Így maradt a negyedik felkészülési mérkőzésünkön a 2-0-s budaörsi siker.

 

 

Felkészülési mérkőzés

 

Budaörs–FTC II 2–0

Budaörs I. félidő:Tulipán – Lajer, Horváth L., Gyurácz, Ódé, Menyhárt, Csillag, Sajbán Miklós, Marques-Airosa, Bogáti, Sajbán Máté

Budaörs II. félidő: Ordasi – Miskei, Gál, Fehér, Tóth, Árvái, Ferkó, Bogáti, Stieber, Varga, Horváth P

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC