nb1.hu

Három kulcsemberével is szerződést hosszabbított a Soroksár

Soroksár – A csapat június 27-én kezdi meg a felkészülést a következő szezonra.

Bár még egy forduló hátra van a 2015-16-os másodosztályú labdarúgó bajnokságból, a Soroksár vezetőinek a figyelme már a következő szezonra irányul, ennek megfelelően három kulcsemberével – Huszák Tamással, Pál Andrással és Peszmeg Viktorral – hosszabbított 2017 nyaráig a klub.

 

Az NB II létszámának megemelése miatt – a következő idénytől már 20 csapat alkotja a másodosztály mezőnyét -, hosszú őszre számíthatnak a csapatok, ezért amint véget érnek a vasárnapi mérkőzések, szinte azonnal szabadságra vonulnak a játékosok.

 

– A felkészülést június 27-én kezdi meg csapatunk, addigra szeretném, ha kialakulna a jövő évi játékoskeretünk – felelte a klub honlapjának az érdeklődésére a klubigazgató, Szűcs Mihály. – Lejáró szerződésű játékosainkkal folyamatosan zajlanak már a tárgyalások a hosszabbításról. Pál András, Peszmeg Viktor és Huszák Tamás például már alá is írta a 2017. nyaráig érvényes új kontraktusát.

 

A Soroksár vasárnap 18 órakor, a Sopron elleni hazai mérkőzéssel búcsúzik el közönségétől.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC