nb1.hu

Hrepka: Már az NB I-re készülünk

Budapest - Hrepka Ádám, az MTK gólfelelősével készített interjút a klubhonlap.

Első helyen várja az MTK a Merkantil Bank Liga 2017/18-as idényének tavaszi folytatását. A sikeres őszi szezon letéteményeseit félévértékelő beszélgetésre hívja az mtk.hu, hogy ugyanazon kérdésekre válaszolva tekintsenek vissza az elmúlt időszak történéseire. Ezúttal a csapat egyik gólfelelősével, Hrepka Ádámmal beszélgettek.
 
– Új csapat állt össze, új edzői gárda érkezett nyáron. Milyen most ehhez a közösséghez tartozni?
 
– Rendkívül jó társaság állt össze. Nem hittem, hogy valaha megint így lesz, de a tíz évvel ezelőtti bajnokcsapat öltözői hangulatát érzem újra, amelyik szerintem kivételesen jó brigád volt. Nagyon jól egymásra talált most a csapat az edzői stábbal.
 
– Hogy láttad az őszi szerepléseteket? Többet vártál magatoktól, esetleg túlszárnyalta a gárda az előzetes várakozásaidat?
 
– Az igazság az, hogy körülbelül ezt vártam. Őszintén megvallva én a – nem túl sok – három vereségünkkel sem kalkuláltam, és nagyon bízom benne, hogy tavasszal még ennél kevesebbszer kell szomorúan lejönnünk a pályáról.
 
– Mennyire vagy elégedett a saját teljesítményeddel?
 
– Úgy érzem, hogy amikor pályán voltam, hozzá tudtam tenni a dolgokhoz, de azért fogok dolgozni, hogy tavasszal több lehetőséghez jussak majd.
 
– Szerinted melyik volt az „ősz meccse”, vagy mi volt az „ősz pillanata”?
 
– Nekem az ősz meccse Sopronban volt, mert nagyon meggyőzően játszottunk és nem túl gyakran ollózom gólt…
 
– A tabellán elfoglalt pozíciónk már nem lehet jobb, de esetleg van valami, amiben javulnunk kell a tavaszi szezonra?
 
– Javulni kell mindig mindenben! Ez nem lehetőség, hanem alapvető kötelessége a csapatnak, hiszen egyértelműen a jövő évi NB I-re készülünk mindannyian.
 
– Talpon van még a csapat a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig a nagy előny ellenére sem dőlhettek hátra Feczkó mestert ismerve. A két sorozatban milyen eredményt vársz, mivel lennél tökéletesen elégedett a nyári záráskor?
 
– Tökéletesen akkor lennék elégedett, ha megnyernénk mindkét sorozatot!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC