nb1.hu

Igazi futballhangulat várható a forduló rangadóján

Balmazújváros – A hazaiak edzője, Feczkó Tamás a kisvárdai Izing Martin színészi képességeit is szóba hozta.

Vasárnap este a Merkantil Bank NB II 27. fordulójában a Balmazújváros fogadja a Kisvárdát hatpontos mérkőzésen. Ha a hazaiak nem gyűjtik be a három pontot, akkor kiszállnak a feljutásért vívott harcból, míg ha a vendégek buknak, akkor lépéshátrányba kerülnek a Mezőkövesd és a Zalaegerszeg mögött.

 

A találkozó előtt a Balmazújváros edzője, Feczkó Tamás nyilatkozott a klub honlapjának.

 

– Vasárnap azt a Kisvárdát fogadjuk, akiktől az ősszel 5-0-ra kikaptunk, ráadásul ott három labdarúgónkat is kiállította a játékvezető. A visszavágóra valószínűleg nagyon nem kell motiválni a fiúkat. Mit vársz?

– Erre a mérkőzésre is ugyanúgy készülünk, mint az összes többire, de tagadhatatlan, hogy élénken él még bennünk az őszi összecsapás, amiért győzelemmel akarunk visszavágni.

 

– Ellenfelünk idegenben még nem szenvedett vereséget. Ráadásul Kisvárdától távol, a két döntetlenjük mellett öt győzelmük van. Számítasz-e valami meglepetésre az ellenféltől?

– Révész Attila Kisvárdán évről évre szépen építgeti a csapatot és a klubot, melynek eredménye a jelenlegi második helyük is. A két együttes jól ismeri egymást, így nem várok nagy meglepetést. Illetve az mégis az lenne, ha az az Izing Martin pályára lépne ellenünk, aki a „színészi képességeivel”, az ősszel eldöntötte a találkozót. Ha ez mégis megtörténne, akkor egy filmcím jutna róla eszembe – egy kicsit átköltve -, hogy „Tudjuk, mit tettél az ősszel”.

 

– Vasárnap meg lesznek nyitva az eddig építési területnek minősített szektorok is. Biztosan remek lesz a hangulat.

– Két jó csapat fog találkozni, melyek szeretnek támadni, és most is győzelemre fognak játszani. Ezért igen élvezetes, izgalmas mérkőzés várható. A két város viszonylagos közelsége miatt sok kisvárdai szimpatizáns érkezése is valószínűsíthető, akik a mi szurkolóinkkal együtt igazi futballhangulatot fognak majd teremteni.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC