nb1.hu

Jó játékkal nyert a SZEOL szabadkai vendége ellen

Szeged – Tóth Ákos vezetőedző annak is örülhetett, hogy nem kaptak gólt.

A SZEOL SC szinte minden felkészülési időszakban megmérkőzik a szerb harmadik osztályban élcsapatnak számító FK Backa 1901 Suboticával, ez idén nyáron sem történt másként. Abban azonban különbözött ez a derbi a korábbiaktól, hogy míg a szoros csaták eddig rendre egy-egy góllal dőltek el, ezúttal kettő lett a különbség. A szombat kora esti forróságban a kék-feketék Lévai ravasz beadása után szereztek vezetést, a labda az egyik vendégvédő lábáról vágódott a hálóba. Még az első felvonásban megszületett az újabb találat, ekkor Beretka tanítani valóan kényszerítőzött Lévaival, majd Péter Antalhoz került a laszti, aki befordult, és 13 méterről kilőtte a hosszú sarkot. A fordulást követően derekasan gyűrték egymást a felek, de a hálók már ne rezdültek, a SZEOL stabil játéka ellen nem találták az ellenszert a látogatók – számolt be a meccs eseményeiről a szegedma.hu.

 

 

A jövő hét végén már bajnoki pontokért csatáznak Tóth Ákos tanítványai a gyulai Grosics Akadémián a Szeged 2011-Grosics Akadémia ellenében, hiszen július 31-én elrajtol a labdarúgó NB II 2016/17-es szezonja.

 

 

Felkészülési mérkőzés:

 

SZEOL SC–FK Backa 1901 Subotica 2–0 (2–0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion.

SZEOL: Dongó – Kéri, Gajág, Ikonomu, Grünvald, Rácz, Forró, Harsányi, Beretka, Lévai, Péter. Játszottak még: Puskás, Buzási, Lászik, Mendebaba. Vezetőedző: Tóth Ákos.

 

 

Tóth Ákos meccs utáni nyilatkozata.

 

– Ez a mérkőzés is nagyszerűen szolgálta felkészülésünket. Stabil, masszív csapattal találkoztunk, mely ugyan nem volt olyan erős, mint a Hapoel Akko, de így is komoly kihívás elé állított bennünket. A szerdai derbi utáni utazás fáradalmai mellett a nagy forróság is megnehezítette dolgunkat, de örülök a győzelemnek, a játéknak, a találatoknak és annak is, hogy nem kaptunk gólt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC