nb1.hu

Két játékost igazolt a Szpari

Nyíregyháza – Ugyanannyi időre szerződtették őket.

Két labdarúgóval is megállapodást kötött a Nyíregyháza Spartacus. Gajdos Zsolt a Haladástól érkezik a Szparihoz. A 24 éves támadó korábban Szolnokon, Csákváron, Békéscsabán, a Puskás Akadémiában és a Videotonban is szerepelt. Ősszel még ellenfélként játszott a Városi Stadionban a felcsútiak színeiben, a téli szünetben szerződött Szombathelyre.

 

– Nagyban befolyásolta döntésemet az a célkitűzés, melyet az új szakmai stáb felvázolt. Remélem sikerül olyan keretet összeállítani, mely alkalmas lesz arra, hogy ezt a tervet megvalósítsuk – mondta Gajdos Zsolt.

 

Szintén megállapodott a Nyíregyháza Papp Mátéval. A 27 éves labdarúgó Budaörsről érkezik, ahol 2016-ban házi gólkirály volt 7 találattal. A támadó több poszton is bevethető, így szélső középpályásként is használható. Pályafutása során futballozott a Ferencvárosban és Siófokon is, és tagja volt több korosztályos válogatottnak is. Ma mindenben megállapodtak Szűcs Mihály sportigazgatóval.

 

– Szeretnék folyamatosan játszani, és a csapattal az élvonalba jutni. A Nyíregyháza egy nagy múlttal rendelkező klub, örömmel jöttem – mondta Papp Máté.

 

Mindkét játékossal két évre szóló szerződést kötött a Nyíregyháza Spartacus FC.

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Átigazolási hírek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC