nb1.hu

Klausz László elmondta a Sopron elleni haditervét

Szeged – Nehezen emésztette meg a Kisvárda elleni vereséget.

A Merkantil Bank NB II 18. fordulójában 8. helyen álló Szeged az idegenben roppant erős Sopront fogadja. Az előző játéknapon Klausz László csapata egygólos vereséget szenvedett Kisvárdán, a vezetőedző szerint nehéz egy ilyen eredményt megemészteni, de ismét bebizonyosodott, hogy nem a múlt számít, hanem az, amit a pályán mutat egy játékos.

 

– Egy hete nehéz mérkőzés előtt állt a csapat, de annak ellenére, hogy a második félidőben megfogyatkozott az együttes, bátran helytállt. Hogy emlékszik vissza a Kisvárda elleni összecsapásra?
– Az ilyen mérkőzéseket mindig nehezebb megemészteni, mint hogyha lefocizott volna minket az ellenfél – mondta Klausz László a klub honlapjának. – Így is van min javítani, de véleményem szerint nem volt különbség a két csapat között. Sőt, számomra a második félidő megint egyfajta bizonyíték volt arra, hogy erősek vagyunk, hiszen tíz emberrel is jól játszottunk, az ellenfél nem tudott kialakítani helyzetet, csak a meccs végén sikerült ez nekik egy kontrából. 

 

– Ezek szerint alapvetően is rendben volt a gárda, hiszen mégiscsak a mezőny egyik legjobbja ellen kellett helytállni emberhátrányban!?
– Hogy őszinte legyek, egy picit csalódtam a csapatban. Nem a játékban, hanem abban a mentális erőben, amit gondoltam, hogy van a csapatnak, és van is, csak kicsit rosszabbul álltak ehhez a mérkőzéshez, talán a régi emlékek miatt. Nekem az első félidőben a kapott gól utáni játék nem tetszett. Azt tudtuk, hogy az első 15-20 percben nyomni fognak, hiszen a Kisvárda nagyon támadó szellemű csapat. De azt gondolom, hogy éppen ekkor még nem nagyon tudtak kialakítani helyzeteket. A góljuk viszont szép volt, de hát azt megelőzően sajnos egy olyan hibát vétettünk, amiből itthon is gólt kaptunk, ugyanúgy szabadrúgásból. Utána egy 15-20 percig meg is volt fogva a csapat, akkor 2-3 helyzetet sikerült a Kisvárdának kialakítani. A félidőben aztán rendeztük a sorokat és a fejeket, és a második játékrész pedig bebizonyította, hogy van erő a csapatban. Remélem, hogy elhiszik már nekem a játékosaim, hogy jók. El kell hinniük, hogy semmivel nem rosszabbak azoknál, akik már megjárták az első osztályt, vagy a magyar válogatottban játszottak. Maga a mutatott játék a lényeg, nem a múlt. A múltból nem lehet megélni, az a fontos, hogy a játékosaim tudják, hogy ők mit akarnak és hova tartanak. A második félidő második felében emberhátrányban voltunk, és ennek ellenére ragyogóan alakítottuk ki a helyzeteket. Az első félidőben is volt két, mondhatni száz százalékos helyzetünk Germán Tamásnak és Andorka Péternek köszönhetően. Ahhoz, hogy idegenben is pontot, pontokat szerezzünk, ahhoz ezeket a helyzeteket értékesítenünk kell. Összességében persze nem vagyok elkeseredve, de nehéz ezt az eredményt megemészteni, mert akár nyerhettünk is volna, de nem szabad a múltban ragadni. Nyakunkon a következő három mérkőzés a Sopron, a Békéscsaba és a SZEOL ellen. Ha ezeket hozzuk, akkor nem lesz gond.

 

– A kiállított Farkas Márk helyét kivel pótolja a Sopron ellen?
– Jagodics a Kisvárda ellen is helyt állt, átkerült a baloldalra, fejben egyben van, mondhatom, hogy nem hibázott. Ő is egy jó játékos, de természetesen nem tudok mindenkinek egy időben több játékidőt biztosítani. Remélem, hogy nem sújt minket a jövőben több sérülés vagy eltiltás.

 

– Mit vár a vasárnapi, Sopron elleni összecsapástól?
– A Sopron egy nagyon jó csapat, jól kontráznak, lendületesek. Próbálnak játszani, nem nagyon rugdossák el a labdát, hátulról próbálnak építkezni. Ezt próbáljuk majd megakadályozni, hogy a középső zónában megállítsuk őket, ne jussanak el a kapunkig.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC