nb1.hu

Korábbi NB I-es játékmesterek a Kozármisleny élén

Kozármisleny – Szanyó Károly és Sándor Tamás közösen irányít.

 

A Merkantil Bank Liga NB II 16. helyén álló HR-Rent Kozármisleny a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Németh Zsolt helyett a jövőben a Szanyó Károly – Sándor Tamás alkotta edzőpáros vezeti a csapatot.

 

„Zsolt a Klubunk történetének egyik leglojálisabb személye, akinek számos sikert köszönhetünk, és akinek a munkája, elhivatottsága révén rengeteget tapsoltunk, büszkék voltunk az aktuális csapatainkra, holott nagyon sokszor nem éppen ideális körülmények között kellett a munkát végeznie – mondta Feleki Attila a klub tulajdonosa. – Nem kérdés, hogy minden klub ilyen személyeket keres maga mellé. Ezért is döntöttünk közösen úgy, hogy a jelen helyzetben hasznos egy új impulzus, más személyek bevonása, ezért  ő most oldalra lép, és nem mint edző fogja segíteni a klubot. A munkájára természetesen hosszútávon számítunk a továbbiakban is.

 

 

A Puskás Akadémiában kötött ki a Loki távozó kapitánya – NB2.hu

 

 

A labdarúgást szeretőknek nem kell bemutatni a két korábbi kiváló labdarúgót és immár edzőket.

 

Szanyó Károly futballistaként magyar bajnokságot nyert az Újpest csapatával és Magyar Kupa döntőt is játszott. Ez mellett tagja volt az 1996-os Atlantai Olimpiára kijutó remek magyar olimpiai válogatottnak. Edzői karrierjében is sikereket tudhat maga mögött, két éve az ő vezetésével a Vasas megnyerte az NB II-t és feljutott az NB I-be, ahol ugyancsak irányíthatta az angyalföldieket.

 

Sándor Tamás neve Debrecennel fonódik össze, hiszen ott lett profi játékos, majd később többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa győztes labdarúgó. Tizenegy alkalommal húzhatta magára a nemzeti válogatott mezét, ő is tagja volt az atlantai olimpiai válogatottnak, de szerepelt az olasz Torino csapatában, Törökországban és Izraelben is. 2011-től 2016-ig a Debrecen NB I-es csapatának másodedzőjeként tanulhatott bele az edzői szakmába, ahol komoly sikereket értek el, 2 alkalommal bajnoki címet illetve kétszer Magyar Kupát is nyertek.

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC