nb1.hu

Lehet, hogy a bajnokság igazolását hajtotta végre az MTK

Budapest – A felcsúti gólgyáros mellett még egy fontosat igazoltak.

Az MTK a hivatalos honlapján jelentette be Lencse László és Gengeliczki Gergő szerződtetését. A 24 esztendős Gengeliczki másfél után hagyja el a Soroksárt, ahol az előző szezonban az NB II-ben 37 bajnokin lépett pályára és három gólt szerzett. Lencse László a Puskás Akadémiától tért vissza az MTK-hoz, amelynél korábban öt évet már eltöltött. A 28 esztendős támadó 34 mérkőzésen 11 góllal és hat gólpasszal járult hozzá a felcsúti klub NB II-es bajnoki címéhez.

 

„Sok szép évet töltöttem a Hungária körúton, itt mutatkoztam be az első osztályban, rengeteg gólt rúgtam. Mindig is jó szívvel gondoltam vissza az itteni évekre, az MTK a szívem csücske” – mondta a kék-fehérek hivatalos honlapjának Lencse. Mint ismeretes, csütörtökön ellentétes irányban is történt játékosmozgás az MTK és a Puskás Akadémia között: Poór Patrik Felcsúton folytatja a pályafutását.

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Magyarország – Féltucatnyi játékost küldenek el egy csapattól. Holman elmegy? Péntek 10.18: Herczeg András tervei A Loki vezetőedzője a Debrecen Televízió Köz-Ügy című műsorában elmondta, Danilovics helyett mindenképpen szerződtetni kell egy kapust, Osváth Attila (visszatért a Vasashoz, Angyalföldön kezdett) hiánya miatt jobb oldali védőt is igazolni kell, ráadásul ha Holman Dávid (Puskás Akadémia hívja) és Dusan Brkovics (a Vasas hívja) is elmegy, őket is pótolni kell.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC