nb1.hu

Maradj talpon: ZTE-Kisvárda

Magyarország - A rangadó tétje, hogy ki marad versenyben a feljutást érő második helyezésért?!

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a harmadik helyezett Zalaegerszeg a negyedik Kisvárdát fogadja szombaton este a ZTE Arénában. A mérkőzés tétje nem más, mint hogy melyik csapat marad versenyben a Mezőkövesddel a feljutást jelentő második helyért. Persze ennél némileg árnyaltabb a kép. Egyrészt három játéknappal a bajnokság befejezése előtt pontelőnyének köszönhetően a saját kezében van a Mezőkövesd sorsa, ha valamennyi hátralévő mérkőzését megnyeri Pintér csapata, úgy minden más eredménytől függetlenül feljutást ünnepelhetnek. Továbbá nem szabad megfeledkezni az ugyan csak az ötödik helyen álló Csákvárról és hatodik Balmazújvárosról sem, hiszen a fent nevezett két csapathoz képest mindössze egy egységnyi a lemaradásuk.

De kanyarodjunk vissza a Zalaegeszeg-Kisvárda rangadóra. Az áprilisi, Szolnokon elszenvedett vereséget követően történt edzőváltás a Zala megyei csapatnál. Mihalecztől azt várta a ZTE vezetősége, hogy irányításával harcolja ki a feljutást a csapat. Első mérkőzésén azonban meglepetésre sima vereséget szenvedtek hazai pályán a Csávártól, majd egy héttel később ugyanilyen arányú győzelmet ünnepelhettek a Gyirmót ellen – elhalasztva ezzel a bajnokavatást. Sinen van a ZTE – ebben reménykedtek a kék-fehér hívek, aminek némileg ellentmond, hogy az előző játéknapon csak döntetlenre végeztek a Szeged ellen. Ennek az x-nek köszönhető két pontos hátrányuk a Mezőkövesddel szemben, de többet már nem hibázhat a csapat, mert az akár már a feljutásba is kerülhet a zalaiak számára.

27 játéknap után a második helyen állt a Kisvárda, azonban a Balmazújvárosban elszenvedett vereségüknek köszönhetően hátrébb csúsztak a tabellán. Gyorsan szögezzük le, hogy minden bizonnyal a lehető legelőkelőbb pozíció megszerzéséért harcol a csapat, de esetükben a második hely nem jelentene feljutást, hiszen nem rendelkeznek élvonalbeli licenccel. Ami az idegenbeli szereplést illeti, a balmazújvárosi fiaskó előtt még őrizte tavaszi veretlenségét Soós Imre csapata.

Érdekes mérkőzésre van tehát kilátás, biztosan nem bánja meg, aki jegyet vált a ZTE Arénába.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC