NB1 logó
NB3 logó
EURO 2016

Még nem dőlt el, hogy játszhatják a hazai meccseiket a lilák

Simon Zoltán - 2018. június 20. szerda 11:32
Magyarország - A nevezésüket már elfogadták.
Íme, a Békéscsaba közleménye:
 
"A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottság elnöke által kijelölt versenytanács megvizsgálta a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. 2018-2019. évi NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra benyújtott dokumentációját és a 2018. június 18-án kelt, 062/2018. ügyiratszámú határozatában, tárgyalás mellőzésével folytatott versenyügyi eljárás során nevezését elfogadta.
 

Ezáltal a Békéscsaba 1912 Előre korábban jóváhagyott licenckérelme után, sikerrel nevezett a 2018/2019-es másodosztályú bajnokságra. A hazai mérkőzések rendezésével kapcsolatban 2018. június 27-én (szerda) még egy biztonságtechnikai ellenőrzés (pályabejárás) lebonyolítása szükséges és amennyiben a szövetség, valamint a hatóságok itt is mindent rendben találnak, már nem lesz semmiféle akadálya a bajnokságban való részvételnek.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 11. 17. 21:29

Komoly bejelentést tett Sallai Roland csapata

Örülhetnek a Freiburg drukkerei.
2018. 11. 17. 20:56

Őszintén beszélt mellőzöttségéről a Honvéd egykori játékosa

Jó teljesítménnyel próbálja felhívni magára a figyelmet.
2018. 11. 17. 18:57

Győzelem után: Szanyó elárulta, mire építhet a Vasas

Sikerrel mutatkozott be a kispadon.
2018. 11. 17. 18:42

Íme a ZTE elnyűhetetlen játékosai

Két vasember is van a csapat keretében.
2018. 11. 17. 18:15

Megszakadt a bajnokesélyes csodálatos sorozata

Elmaradt a 13. diadal.
2018. 11. 17. 17:59

Parádés futballal ütötte ki ellenfelét a listavezető

Már 16 perc alatt háromgólos előnyre tettek szert.
2018. 11. 17. 20:16

Magyar-finn: így nézhet ki Rossi kezdőcsapata

Az észtek után a finneket is legyőznék a mieink.
2018. 11. 17. 19:58

Marco Rossi komoly bejelentést tett Dzsudzsák Balázsról

A finn válogatottról is fontos dolgokat mondott a kapitány.
2018. 11. 17. 19:23

Helyszíni riport: Buzsáky saját ultra csoportja és az nb1.hu villámháborúja a biztonságival

Rosszul lett-e Chuck Norris a cumisüvegtől?
2018. 11. 17. 17:07

Összeverekedett a bíró és a játékos: ennyit kell kihagyniuk

Fura jelenet a megyei meccsen.
2018. 11. 17. 16:19

Sérültjei tértek vissza a Csákvárnak a Vasas ellen

Egy fokkal jobb az Aqvital helyzete, mint volt.
2018. 11. 17. 08:11

Komoly verést kapott horvát ellenfelétől a ZTE

Mindkét félidőt elvesztették.
2018. 11. 17. 14:52

Kikapott a listavezető, ismét nyert a Pécs - eredmények

Rangadót veszített az Érd.
2018. 11. 17. 09:58

Óriási őszi rangadók jönnek - program

Félévzárás jön - vagy idegenben, vagy otthon.
2018. 11. 17. 16:23

Ezt üzente a remeklő légiós Marco Rossinak

Bombaformában futballozik ebben a szezonban.
2018. 11. 17. 14:42

Komoly káromkodás meccs közben a Sport TV-n - videó

A véletlen műve volt, de...
2018. 11. 17. 13:38

Bardhi ismét bizonyította klasszisát - videó

Ezek hiányoznak Újpestről.
2018. 11. 17. 12:00

Harapnának Budapesten a sikerre éhes finnek

Nem feltett kézzel érkeznek, sőt!
2018. 11. 17. 10:45

Exkluzív: Fernando a DVTK-ról, NB I-ről, hegyekről, borokról, gyümölcsökről, filmekről

Kikérdeztük a vezetőedzőt!
2018. 11. 17. 09:58

12 éve hunyt el minden idők legjobbja, Puskás Ferenc

Egy fotóval szeretnénk emlékezni rá, ami mindent elmond.
2018. 11. 17. 08:12

Érdekes statisztikák és tények a magyar-finn előtt

Reméljük, folytatódik egy jó széria!
2018. 11. 17. 07:09

Csemegék voltak: Brazília-Uruguay, Argentína-Mexikó - videók

Csak két csapat szerzett gólt.
2018. 11. 17. 07:01

Szombati foci: olasz-portugál a Nemzetek Ligájában

Buzsákyék a Budai Rangadón bizonyíthatnak.
2018. 11. 17. 06:42

DAC-Sepsi: felfoghatatlan csoda volt – videók, képek

Nem határon túli magyarok, hanem határtalanul magyarok!
2018. 11. 17. 06:31

Hollandia legyőzte a világbajnokot, a németek kiestek az A osztályból

Cseh-szlovák dönt majd a bentmaradásról.
2018. 11. 16. 19:06

Supka helyettese jó meccset értékelhetett

Erős hetük volt a kispestieknek.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Gyirmót FC Győr37
2ZTE FC35
3Békéscsaba 1912 Előre32
4Kaposvári Rákóczi FC31
5Budaörs29
6Kazincbarcika26
7Aqvital FC csákvár26
8Duna Aszfalt TVSE26
9Soroksár SC25
10WKW ETO FC Győr23
11Vác FC21
12Vasas FC21
13Dorogi FC20
14Ceglédi VSE19
15Balmaz Kamilla Gyógyfürdő18
16BFC Siófok17
17Nyíregyháza Spartacus FC15
18BSS Monor12
19Budafoki MTE12
20Credobus Mosonmagyaróvár11
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!