nb1.hu

Mégis lesz stadionfelújítás Vácott, félmilliárdból

Vác – Csank Jánosnak voltak mása ajánlatai is, de…

Három aktuális tárgykörben tartott péntek délelőtt sajtótájékoztatót a váci utánpótlás-nevelő egyesülete, a Vác Város Labdarúgó SE. Pető Tibor klubelnök – aki egyben a város egyik alpolgármestere is – a tervezett fociakadémiáról, Csank János ismételt váci szerepvállalásáról és a stadion NB II-es licencjogának visszaszerzése érdekében tett lépésekről adott tájékoztatót.

 

 

Utóbbi témában éppen a sajtótájékoztató reggelén hozott döntéseket a város képviselő-testülete. Engedélyezték, hogy a városi tulajdonú létesítményben a Vác FC által beadott TAO-pályázat szerint fejlesztések történjenek, és biztosította az ehhez szükséges önerőt.

 

Pető Tibor reményei szerint az így teljessé váló pályázat – amely átfogó, mintegy félmilliárdos felújítást céloz meg, többek között a licencmegvonáskor hivatkozásul szolgáló fedett lelátó megépítését is – alapján az MLSZ akár már az ősz folyamán (más városok és csapatok példája szerint) ideiglenes váci rendezési jogot adhat a Vác FC-nek a bajnoki mérkőzésekre.

 

Az alig több mint két évtizede váci bajnokcsapatot formáló Csank János már nem először tér vissza a második szülővárosaként emlegetett Duna-parti településre. Legutóbb két év alatt juttatta a negyedik vonalból az NB II-be a Vác FC-t. Most a helyi utánpótlás-nevelésben vállalt komoly feladatot. Mint elmondta: a klasszikus utánpótlás szakmai igazgatói feladatkörön túl a beinduló akadémiai képzés is kihívást jelent számára.

 

„Voltak ugyan ajánlataim, ám olyan nem, ami felülírta volna a váci megkeresést. Az elém vázolt elképzelések lényege az, hogy itt olyan infrastrukturális körülmények jönnek létre, amelyekben normálisan tudnak dolgozni az edzők. Nevezhetjük ezt akadémiaszerű képzésnek, de én annak vagyok a híve, hogy a fiatalok ne szakadjanak ki az iskolai oktatási rendszerből. Vácon ez történik majd, így jónak látom a feltételeket és a gyerekekkel foglalkozó edzői gárdát arra, hogy a legfontosabbat, az egyéni képzést meg tudjuk valósítani” – vázolta a terveit Csank János.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC