nb1.hu

Megvan a sereghajtó új edzője!

Bejelentette az elnök.

 

„Hétfőtől Tóth András felel a szakmai munkáért az első csapatnál" – idézi a kisalfold.hu Drescher Ottónak, az MTE 1904 elnökének szavait. A korábbi ötszörös válogatott védő pályafutásának nagy részét a Vasasban töltötte, de volt a Matáv Sopron játékosa is. Az NB I-ben 276 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Az angyalföldi együttessel kétszer bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, a bajnokságban pedig háromszor lett bronzérmes. Játékos pályafutásának lezárása után a Vasasnál kezdte meg edzői karrierjét. Néhány mérkőzés erejéig volt az első csapat megbízott vezetőedzője is. Játékosként és edzőként összesen 20 évet töltött el a piros-kékek szolgálatában, mielőtt 2015-ben a III. Kerület szakmai igazgatója lett. Két éven át irányította a csapatot, a nyáron Buzsáky Ákos váltotta a kispadon.

Tóth András egy plusz egy évre írt alá a Credobus Mosonmagyaróvárhoz, amely jelenleg az NB II-es tabella utolsó helyén áll. A cél a bennmaradás kiharcolása az új vezetőedzővel, aki először a hétvégi Csákvár elleni bajnokin ülhet le a kispadra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC