nb1.hu

Mindkét tréner örülhetett az újvárosi edzőmeccs után

A céljukat elérték a csapatok.

Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, gólnélküli döntetlent játszott a Balmazújváros ukrán harmadosztályú vendége ellen.
 
A két vezetőedző, Toni Golem és Igor Harkovcsenko mérkőzést követő, a magyar együttes honlapjának adott nyilatkozatából viszont kiderül, mindkét trénernek volt minek örülnie.
 
– Jó csapat ellen játszottunk egy kemény, hasznos mérkőzést. Az ukrán gárda valóban akart futballozni, jó focit játszani. Nem volt szép meccs azt le kell szögezni, de nem is az volt a cél – kezdte a Balmaz trénere, Toni Golem. – A védekezésünkkel elégedett vagyok, valamint jól szerveztük a játékot. Támadásban nem volt sok lehetőségünk, de elvégeztük összességében, amit kell. A terv az volt, hogy mindenki lehetőséget kapjon, a játékosok részesüljenek fizikális terhelésben. Sérülés nélkül játszottunk le egy kiváló mérkőzést, a cél ezáltal mindent összevetve teljesült.
 
A Balmaz nehéz helyzetből várhatja a folytatást, de ha jól megy az edző stábnak a szünetben a finomhangolás, akkor nem lesz min aggódniuk. Jelenleg 10 ponttal előzik meg az utolsó Monort, de a pihenő nagyon jókor – három nyeretlen meccs után – jött számukra.
 
– Nagyon örülök, hogy meg tudtunk mérkőzni a Balmazújvárossal. Viszonylag erős mérkőzésre kényszerített minket a hazai csapat. Kemény, de nem durva mérkőzésen vagyunk túl. A helyzetkihasználásunkkal vagyok elégedetlen. Második meccsünk volt ez Magyarországon, s meg kell, hogy mondjam, hogy a felkészülésünk során – az elmúlt három hónapban – két meccsünk volt füvön összesen, amúgy műfüvön edzettünk. Nagyon hasznos volt ez az újvárosi meccs abból a szempontból is, hogy a hamarosan folytatódó ukrán bajnokságra rendes pályán tudtunk így készülni. Köszönjük a lehetőséget – fejezete ki örömét az ukránok mestere Igor Harkovcsenko is.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC