nb1.hu

Nagyon égő eddig a Vasas, de van remény – interjú

Végbe ment a tulajdonosváltás.

Fennállásának legégőbb periódusában van a Vasas, a piros-kékek az NB II-ben sínylődnek, a szurkolóik alig járnak ki a meccseikre, a gárda közelebb van az NB III-hoz, mint az NB I-hez. 
 
MTK-fiókcsapat.
 
Így csúfolják a többi klub drukkerei az angyalföldieket és emiatt a Vasas-szurkolók döntő többsége haragszik. De nemcsak a rivális drukkerekre, hanem azokra, akik miatt már megint odáig süllyedt a sokat megélt, legendás, ikonikus klub, hogy gúnyos megjegyzések céltáblája lett ismét. 
 
A játékoskerete ennyire gyenge talán még soha nem volt a hatszoros bajnoknak és négyszeres kupagyőztesnek, szégyenszemre az új stadionját másodosztályúként kell felavatnia.
 
A jelenleg már feljutó, második helyen álló ZTE-től 14 pontra van a gárda, az ellenfelek okosan csalják csapdába az angyalföldieket. Megvárják, míg támadnak, majd egyre inkább támadnak, ezután pedig kontrákból lesújtanak rájuk. És ezt – a jelek szerint – senkinek nem sikerült észrevennie a jelenlegi angyalföldi alkalmazottak közül.
 
Ám a Vasas égiszéhez tartozó Kubala Akadémiánál más a helyzet, tudatos munka folyik, Vasas-szívvel megáldott emberek irányításával. Rabatin József kisebbségi tulajdonossal az akadémia honlapja készített kiváló interjút. Rabatin hosszú évekre visszamenőleg mesélte el azt a folyamatot, melynek vége a tulajdonosváltás volt. Mely eddig bevált, így ha az első csapat feltámadásához nem lehet túl sok vérmes reményük a megmaradt Vasas-híveknek, a hosszabb távú jövő biztosítottnak látszik.
 
„Nagy Miklós elindított egy új irányítási modellt, ami nekem nagyon szimpatikus. Ez a hozzáállás és felfogás elengedhetetlen a jövő nagy feladatának megvalósításában: az összeállított stratégiánknak a mindennapokban is működnie kell! Azt az utat jelöltem ki magamnak, hogy Nagy Miklós munkáját segítsem és az Akadémia további fejlődéséhez hozzátegyem mindazt a pluszt, amire csak lehetőségem van. Lesz egy szép stadionunk, új pályák, mindez egy nagyon jó lehetőség az Akadémiánk számára. A jelenlegi stratégiánkat alkalmazva biztos vagyok benne, hogy a jövő generációjának kineveléséhez minden tekintetben ideális táptalajt tudunk biztosítani. Ezt a munkát most kell megalapozni, erre kell építkezni hosszú távon! Az a bizonyos 8-10 pillérünk pedig biztosan fog tartani minket, csak követnünk kell a terveinket, megtölteni tartalommal az irányelveinket: Akarni – Küzdeni – Játszani!” – mondta Rabatin.
 
A teljes interjú a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC