nb1.hu

Nem talált a kapuba, így kiesett az ifi BL-ből a Puskás

Görögország – Már az első forduló után búcsúznak a felcsútiak.

Az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a görög ellenfele ellen Felcsúton a Puskás Akadémia, így adott volt a feladata, gólt, de ugye inkább gólokat kellett szereznie a továbbjutáshoz a visszavágón. Ez azonban nem jött össze, és hiába maradtak eredménytelenek a hazaiak is, idegenben lőtt góllal végül továbbjutottak.

 

Részletes tudósítás a Puskás Akadémia honlapjáról

95. perc: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK. Sajnos 0-0 lett a vége, így a PAOK került a következő fordulóba.

91. perc: Dimitriu helyett Miskovic jött.

90. perc: A mezőny legjobbja, Matheu megint megverte a védőinket, de Tóth kezébe gurított.

87. perc: Magyari rövid sarokra tartó szabadrúgását védte Sziampanisz.

83. perc: Kettős csere nálunk: Keszit Suscsák, Keményffyt Daróczi váltja.

76. perc: Óriási görög helyzet: Hatzidimpasz verte meg védelmünket a baloldalon, ám a gólvonalról kivágtuk a szélső lövését.

71. perc: Görög csere: Aidonidisz helyére Kirillidisz jött.

70. perc: Egyenlíthettünk volna! Óvári került szinte kihagyhatatlan helyzetbe az ötös sarkán, ám a görög kapusba lőtte a labdát.

69. perc:Cserétünk, Kováts helyett Magyari állt be.

65. perc: Jalamudisz tört be balról a tizenhatosunkra, sarokra tartó lövését fogta Tóth.

63. perc: Keményffy ollózva, remek mozdulattal lőtt kapura, de Sziampanisz kapus  jól helyezkedve megfogta a próbálkozást.

60. perc: Matheu próbálkozott távolról, de lövését könnyedén fogta Tóth Balázs.

58. perc: Kováts tört be a tizenhatoson belülre, szögletre tisztáztak előle.

54. perc: Kováts végezhetett el ígéretes helyzetből szabadrúgást, de a sorfalba lőtte a labdát; az ismétlés egy védőről szögletre pattant.

52. perc: Cserélt a PAOK, Hatzisztravosz helyett Papadopulosz állt be.

45. perc: A szünetben egyik csapat sem cserélt, folytatódik a mérkőzés.

 

 

45. perc: Puskás-helyzet: a görög tizenhatoson belül Szabó Bence kitűnő labdát adott a kiugró Óvárinak, ám hetesünk nem tudta átvenni a játékszert.

40. perc: A szabadrúgás elvégzése után ajtó-ablak helyzet alakult ki Matheu előtt, ám a görög jobbszélső az oldalhálóba lőtt.

39. perc: Rétyi elpasszolt labdája után Kertai csak szabálytalanság árán tudta megállítani Hatzidimpaszt, sárga lap lett a jutalma.

36. perc: Keményffy és Jalamudisz kisebb kakaskodása megtorlatlan maradt.

30. perc: Egy görög szabdrúgás után Kertai ütközött a levegőben kapusunkkal, lent is maradt, de nem történt komolyabb baja.

28. perc: Görög helyzet: Hatzidimpasz beadását Sztatopulosz az ötösről fejelte Tóth Balázs kezébe.

23. perc: Hatzisztravosz remek labdával indította Matheut a jobb szélen, ám a görög jobbszélső elől Rétyi tisztázott.

18. perc: Átmenetileg letáboroztunk a görög kapu előtt, Keményffy jobboldali szabadrúgása pattant szögletre.

16. perc: Dodontszakisz rúgta fel Óvárit, sárga lapot kapott érte.

12. perc: Továbbra is fölényben a görögök. Sztatopulosz készétette le a labdát Hatzidimpasznak, aki a balösszekötő helyéről másfél mérerrel lőtt mellé.

5. perc: Kis híján gólt kaptunk, Hatzisztravosz lövését védte Tóth Balázs, a kipattanóról Sztatopulosz egy hajszállal lemaradt.

2. perc: Egy Puskás-szabadrúgás után Aidonidisz és Sztatopulosz vezetett veszélyes kontrát, de védőink tisztáztak.

 

 

Ifjúsági BL, selejtező, 1. forduló

PAOK-Puskás Akadémia 0-0

Puskás Akadémia: Tóth Balázs – Rétyi, Kertai, Bokros, Keszi (Suscsák, 83.) – Tóth Bence, Tóth Keve (Magyari, 69.) – Kováts, Óvári, Keményffy (Daróczi, 83.) – Szabó B.

Továbbjutott: a PAOK, idegenben lőtt góllal

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC