nb1.hu

PAFC: Úgy néz ki, mi bármikor tudunk gólt lőni, de kapni is

Dunaújváros – Szijjártó: A Vác elleni döntetlennel semmire nem megyünk.

A Puskás Akadémia fordulatos találkozón 3-3-as döntetlent játszott a Vác vendégeként Dunaújvárosban. A felcsúti csapat beszámolóját változtatás nélkül közöljük. 

 

A hétközi bajnoki után az alapos frissítésre szavazott vezetőedzőnk, Szijjártó István: a Csákvár elleni kezdőcsapatból kikerült Fényes Szabolcs, Tóth Bence, Zsidai László, Gajdos Zsolt és Lencse László; helyettük Tar Zsolt, Forró Gyula, Spandler Csaba, Pekár László és Nagy Zsolt futott ki a dunaújvárosi stadion gyepére.

 

Együttesünk szempontjából jól indult az összecsapás, letámadásunkkal az első negyedórában nem igazán tudott mit kezdeni a Vác, ám igazi gólhelyzeteket nem sikerült kialakítanunk. A házigazdák a védelmünk mögé belőtt labdákkal operáltak, és a 19. percben sikerült is megszerezniük a vezetést: Kákonyi Dániel ütempasszával Tóth Gergely lépett ki a balösszekötő helyén, és Hegedüs Lajos mellett elegánsan helyezett a kapunkba (1-0).

 

A kapott gól felrázta a mieinket; először Tischler Patrik 24 méteres, életerős szabadrúgását kellett védenie a váci kapusnak, majd a 26. percben centerünk Nagy Zsolt baloldali beadása után rúgott luftot az ötösön. Balszélsőnknek ez volt az utolsó jelentős mozzanata a találkozón, három perc múlva ugyanis egy kőkemény ütközés után lent maradt, és nem tudta folytatni a játékot. Hogy a komoly Puskás-mezőnyfölényt hozó első félidő a mi szempontunkból jól végződjék, arról a Nagyot váltó Lencse László gondoskodott: a 40. percben egy remek passzal a jobbösszekötő helyén kilépve higgadtan kilőtte a jobb alsó sarkot (1-1).

 

A második félidő első negyedórájának viszonylagos eseménytelenségét látva Szijjártó István ezúttal már nem kényszerből cserélt: Szabó Bencét Óvári Zsolt váltotta 60. percben. A szőke üstökű középpályás szinte azonnal meg is hálálta a bizalmat, három perc múlva Lencse átadásából megszerezte a vezetést (1-2). Sokáig nem örülhettünk azonban, újabb három minutum elteltével ugyanis Tóth Barnabás a védőink mellett ballal átvette a labdát, majd jobbal hatalmas gólt zúdított Hegedüs kapujába (2-2).

 

A gyors egyenlítés a Vácnak tett jobbat: a 74. percben egy mintaszerűen végigvitt kontra végén Balajti Ádám passzából Rusvay Gergely lőtt a hálóba (3-2). Öt perc múlva érkezett a Puskás Akadémia válasza, Óvári lövése még a kapufát csattant, a kipattanóból azonban Lencse megszerezte második gólját, kialakítva ezzel a végeredményt (3-3).

 

A mérkőzést követően Szijjártó István vezetőedző a következőképp értékelt:

 

"Úgy néz ki, mi bármikor tudunk gólt lőni, de kapni is. A védőink nagyon bizonytalanok voltak a felívelt labdáknál, az ilyen hibákat egy csapat sem bírja el. Ezerszer gyakoroltuk már edzéseken az ilyen szituációkat, mégis hibáztunk. Ha 2-1-es állásnál jobban megnyomjuk a játékot, biztosan győztünk volna, ám a fiúk azt hitték, megvan a meccs, és kicsit leültek. Aztán 2-3-nál megint összekaptuk magunkat, de az már későn volt. Sajnos vesztettünk két pontot, a döntetlen nem jó eredmény, semmire sem megyünk vele."

 

Merkantil Bank Liga NB II, 10. forduló:

Vác FC – Puskás Akadémia FC 3-3 (1-1)

 

G.: Tóth G. (19.), Tóth B. (65.), Rusvay (74.), ill. (Lencse 40., 79.), Óvári (63.)

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC