nb1.hu

Parádés tavaszt tudhat maga mögött a Soroksár

Soroksár - Ennek a tavaszi menetelésnek köszönhetően mozdultak el a sereghajtó pozícióból.

"Felemás szezont zárt csapatunk a hét végén befejeződött NB II-es labdarúgó bajnokságban. A csúnya ősz után parádés tavasz következett, mely végül a hetedik helyet jelentette számunkra.

Ha valaki egy kicsit is jobban figyelemmel követte a 2015-16-os bajnokság őszi és tavaszi idényének alakulását, fura kettőséget fedezhetett fel. A pontvadászat első felét a sereghajtó, azaz 16. helyen zárta decemberben a Soroksár SC. Ugyanakkor a pontvadászat második felvonását megnyerte, azaz kiérdemelte a tavasz bajnoka címet. Ebből a két eredménysorból jött ki aztán a szezon végi hetedik hely. A bajnokságról, Soroksárra érkezéséről, a "feltámadásról" csapatunk vezetőedzőjét, Lucsánszky Tamást faggattuk.

A kilencedik fordulót követően vettem át a csapat irányítását, akkor a 15. helyen tanyázott a gárda. Az addig eltelt időszakról nem tudok és nem is szeretnék véleményt formálni – kezdte mondandóját szakvezetőnk. – Bár Mezőkövesdről való távozásom után a nyár folyamán is akadt ajánlatom, mindegyiket visszautasítottam, mert nem éreztem azt, hogy meglennének az adott helyen azok a feltételek, melyek szükségesek a normális munkavégzéshez. Soroksáron viszont minden adott az eredményes munkához, így mikor megkeresett Szűcs Mihály, hogy próbáljak meg segíteni, tartsam bent az együttest a másodosztályban, rábólintottam a felkérésre.

Az októberig lejátszott kilenc bajnoki meccsen mindössze egyetlen alkalommal nyert a gárda. Ennek ellenére nem is elsősorban az eredmények hiányoztak, sokkal inkább vészjósló volt a  kilátástalannak tűnő játéka …

Három részre bontanám a klubnál eltöltött nyolc hónapomat. A téli szünetig a túlélésre kellett játszanunk, azaz minden pont különös jelentőséggel bírt. Nem szakadhattunk ugyanis le túlzottan a bent maradást jelentő helyektől. Éppen ezért akkor a vérrel, verejtékkel kiszenvedett döntetleneknek is örülnünk kellett, mégha nem is volt szemet gyönyörködtető a játékunk. Tavasszal viszont már nem voltak elegendőek az ikszek, meg kellett tanulnunk nyerni. Aztán ahogy eltávolodtunk a kieső zónától, úgy lett egyre látványosabb, gólerősebb a futballunk.

Mi változott meg a szezon elejéhez képest, hogy ilyen gyökeres fordulat állt be a csapat teljesítményében?

Egyrészt a téli átigazolási időszakban megerősödött a keretünk. Nem csak játéktudásban, hanem mentalitásban is … Több olyan futballista került Soroksárra, akivel korábban, más csapatoknál, közösen értünk el sikereket, s ők átadták azt a "pluszt" a már addig is itt lévőknek, mely ahhoz kellett, hogy megtanuljanak nyerni. Kitűnő szellemiségű, baráti társaság jött össze az öltözőben, ez pedig véleményem szerint mindig, mindenhol alapvető feltétele az előrelépésnek. Úgy számoltuk, az őszi 12 pontunk mellé tavasszal 22-24 pontra lesz szükségünk, hogy elkerüljük a kiesést. Végül 35-öt(!) szereztünk. Többet, mint a bajnok Gyirmót vagy a második helyen feljutó Mezőkövesd.

Mikor érezte azt, hogy meg lesz a bent maradás?

Az első perctől kezdve éreztem, hogy jó úton indultunk el, hogy jó az irány. Egyedül az volt a kérdés, hogy mikor jönnek majd az eredmények, hogy nem lesz-e túl nagy a lemaradásunk. Jó rajtot vettünk tavasszal, s ez hitet adott mindenkinek. Mikor aztán zsinórban ötször nyertünk egy góllal, már érezni lehetett, nem lesznek kiesési gondjaink. A tavasz közepére kisebb lett a nyomás rajtunk, ráadásul felépültek támadóink is, s attól kezdve már önmagukért is futballoztak a játékosok. Jöttek a gólok, nyertünk 7-0-ra, 4-0-ra, 5-0-ra, azaz látványos meccsekkel szórakoztattuk közönségünket.

Ön országszerte híres a játékosok körében pedagógiai érzékéről, olyan nehéznek tartott futballistákkal is megtalálta a hangot, mint mondjuk Bajzát Péter. Sokat beszélget játékosaival?

Rengeteget. Hiszek benne, hogy értelmes szóval mindenkire lehet hatni. Igyekszem sokkal inkább partnerük, semmint a főnökük lenni a munkában, hiszen a célunk közös. Persze van egy határ, amelyet mindenkinek, nekem is, játékosnak is be kell tartani, de ez eddig még soha nem okozott problémát. Ha már Bajzát Petit szóba hozta. Talán mindennél többet mond, hogy már a harmadik klubnál dolgozunk együtt: Nyíregyházán bajnokságot nyertünk, Mezőkövesden ott végeztünk, ahol átvettem a gárdát, Soroksáron pedig a tizenhatodik helyről a hetedikig jöttünk fel.

A csapat tavasszal 15 meccséből tizenegyet megnyert, kétszer döntetlenre végzett, szerzett 35 pontot. Magasra tették a lécet a jövőt illetően …

– Újabb komoly feladat, melyet ismét szeretnénk sikeresen megoldani. Most kiderül, melyik játékosom mennyire lett jól lakott, kit, mennyire lehet motiválni.

Lucsánszky Tamás és játékosai jelenleg szabadságukat töltik. Legközelebb június 27-én találkoznak az öltözőben, hogy kipihenve, feltöltődve megkezdjék a felkészülést az immár 20 csapatosra duzzasztott másodosztályú bajnokságra." – közölte a Soroksár hivatalos oldala.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC