nb1.hu

Parázs mérkőzésre készülnek a listavezető ellen

Ha bejönnek az utolsó passzok...

 

A gyorsított tempónak köszönhetően, három nappal a soroksári találkozó után, holnap már ismét pályára lép csapatunk – írja az aqvitalfc.hu.

"A másodosztályú labdarúgó bajnokság tizenhatodik fordulójában a listavezető Gyirmót gárdája látogat Csákvárra.

– Nem játszottunk rosszul Soroksáron, a pontra mindenképpen rászolgáltunk – elevenítette fel a legutóbbi találkozót vezetőedzőnk, Szijjártó István. – Sőt! Több helyzetünk volt, és a meccslabdát is mi hibáztuk el. Arra mindenképpen figyelnünk kell a Gyimrót ellen, hogy az utolsó passzok pontosabbak legyenek, hogy a kínálkozó lehetőségeket jobb százalékban használjuk ki.

A listavezető ellen valóban nem engedhetjük meg magunknak, hogy eltékozoljuk ziccereinket, hiszen a gyirmóti gárda a leggólerősebb futballt mutatja be a másodosztályban. Természetesen a Hannich Péter, Szepessy László dirigálta alakulat sem verhetetlen. Ezt éppen múlt vasárnapi vendéglátónk, a Soroksár bizonyította be, mely mindhárom pontot begyűjtötte Gyirmóton. Holnapi vendégünk rendkívül erős felépítésű játékosokból áll, Szarka Ákosék ennek megfelelően keresik is az ütközés lehetőségét. Ugyanakkor a Siófok a múlt hét végén bebizonyította, fegyelmezett, szervezett játékkal meglephető az éllovas. A Balaton-partiak úgy végeztek 2-2-re, hogy ellenfelük az utolsó pillanatban egyenlített.

A szerda bajnoki mérkőzés 19 órakor kezdődik a Tersztyánszky Ödön Sportközpontban."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC