nb1.hu

Pintér Attila szembe kerül a Puskás őszi sikeredzőjével

Magyarország – Íme, az NB II 28. fordulójának programja.

 

Vasárnap tíz mérkőzést rendeznek a Merkantil Bank Liga NB II 28. fordulójában. Délután egytől a nyolcadik helyen álló Zalaegerszeg fogadja tévés meccsen a második helyen álló Soroksárt.

 

Fél négytől az ötödik helyen álló Vác látja vendégül a Magyar Kupa küzdelmeitől hét közben búcsúzó Szolnokot. A szintén a kupából kieső Soproni VSE a sereghajtó SZEOL SC vendége lesz, Supka Attila csapata azonban nem mehet biztosra, ugyanis a szegediek legutóbb a Puskás Akadémia ellen szereztek pontot hazai pályán.

 

A hat mérkőzés óta nyeretlen Mosonmagyaróvár a Bognár György vezette Budaörsöt fogadja, a győzelem útjára hétvégén visszataláló Balmazújváros Siófokra látogat, míg a feljutó helytől öt pontra lévő Kisvárda az utolsóelőtti Cigánd vendége lesz.

 

A három mérkőzést zsinórban elveszítő Nyíregyháza a 18. helyen álló Cegléd ellen próbálhat meg kikászálódni a gödörből, míg a kilenc meccs óta veretlen Szeged a Dorog otthonában nyújtaná el remek szériáját.

 

Véber György bízik benne, hogy végre megtörik az átok

Este hattól az éllovas Puskás Akadémia a 17. helyen álló Csákvár vendége lesz. A mérkőzés érdekessége, hogy a hazai csapatot irányító Vincze István az őszi szezon végén beugróként sikeresen dirigálta a felcsúti csapatot. Vezetésével a Puskás Akadémia a tabella élén telelt.

 

Este héttől a Békéscsaba Előre a Kórház utcai stadionban fogadja azt a Kozármislenyt, amely a múlthéten a megnyerte a Dorog elleni stadionavató mérkőzést.

 

Merkantil Bank Liga, 28. forduló

 

13:00: ZTE FC – SOROKSÁR SC (Tv: M4 Sport)

16:30: VÁC FC – SZOLNOKI MÁV FC

16:30: CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR – BUDAÖRS

16:30: BFC SIÓFOK – BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ

16:30: NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC – CEGLÉDI VSE

16:30: DOROGI FC – SZEGED 2011-GROSICS AKADÉMIA

16:30: SZEOL SC – SWIETELSKY-SOPRONI VSE

16:30: CIGÁND SE – KISVÁRDA MASTER GOOD

18:00: AQVITAL FC CSÁKVÁR – PUSKÁS AKADÉMIA FC

19:00: BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – HR-RENT KOZÁRMISLENY

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC