NB1 logó
NB3 logó
EURO 2016

Profi szerződést kapott az MTK-tehetség

Hesz Tamás - 2017. december 06. szerda 14:10
Budapest - Bidzilya Anton aláírta első profi szerződését.
AZ MTK U19-es csapatának középpályása, Bidzilya Anton aláírta első profi szerződését.
A középpálya minden posztján bevethető játékossal beszélgetett az mtk.hu.
 
– Anton, gratulálunk a szerződéskötéshez! Mesélj kicsit magadról, pályafutásodról!
– Ukrajnában születtem, ott kezdtem el focizni, 10 évig voltam egy csapatnál. Magyarországon lehetőséget kaptam több helyen, majd felfigyelt rám az MTK Budapest, és már második éve vagyok a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián.
– Hogy érzed magad Agárdon, hogy sikerült a beilleszkedés?
– Nagyon könnyen ment, mert hasonló a stílus ahhoz, amit szeretek, és amit korábban is tapasztaltam, így nem volt nehéz beilleszkedni. Jól érzem magam, igazi csapatot, sőt, nyugodtan mondhatom, hogy a három korosztály együtt nagy családot alkot.
– Mikor tudtad meg, hogy szerződést szeretne kötni veled a klub?
– Nyáron hallottam Polyák Balázstól, hogy szeretnének velem profi szerződést kötni. Ezért dolgoztam az elmúlt években, így nem kellett sokat fontolgatnom az aláírást, örülök, hogy megtörtént. Ugyanakkor még nem fogtam fel teljesen, hogy mit is jelent ez.

 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Uborka
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1MTK Budapest52
2Kisvárda Master Good47
3Békéscsaba 1912 Előre37
4Nyíregyháza Spartacus34
5Vác FC33
6Ceglédi VSE33
7WKW ETO FC Győr32
8Gyirmót FC Győr31
9Budaörs30
10Szolnoki MÁV FC28
11KBSC28
12Dorogi FC28
13Soroksár SC27
14ZTE FC23
15Credobus Mosonmagyaróvár23
16BFC Siófok20
17Szeged 2011-Grosics Akadémia19
18Budafoki MTE19
19Aqvital Csákvár18
20Soproni VSE12
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!