nb1.hu

Rajczi Péter góllal tért vissza a Kisvárdába

Antalya – Révész Attila úgy érzi erősebbek, mint ősszel.

 

A Merkantil Bank Liga NB II ötödik helyén álló Kisvárda 2-0-ra nyert a grúz FC Chikhura Sachkhere ellen felkészülési mérkőzésen. A győzelmet követően Révész Attila szakmai igazgató értékelte a szerdán a törökországi Antalyában látottakat.

 

„Ahogy tavaly, úgy most is úgy válik egyre biztatóbbá a csapat teljesítménye, ahogy haladunk előre az időben – mondta Révész Attila a Kisvárda FC honlapjának. – Most már a játékunk is teljesen elfogadható volt, egyértelműen lehetett látni a csapatrészek közötti összecsiszolódást. Néhány játékost új szerepkörben is kipróbáltunk. Hasonló futballkultúrájú országból érkező ellenféllel találkoztunk, mint amilyenek a korábbiak voltak, a grúzok talán technikailag előrébb tartottak az eddigi riválisoknál. A taktikusságunk érvényesült, azok az elemek, amelyeket az edzőtáborozás során gyakoroltunk úgy a támadás, mint a letámadás terén, nagyon szépen visszaköszöntek, és nagyon jó hozzáállással teljesen megérdemelt győzelmet szereztünk.”

 

Korábbi NB I-es játékmesterek a Kozármisleny élén – NB2.hu

Révész Attila ezúttal úgy bontotta két részre a csapator, hogy hetven percig maradt pályán a mérkőzést megkezdő tizenegy (illetve a bokáját még érző Horváth Adriánt Minczér Tibor már a szünetben váltotta), majd jött egy teljesen új gárda, benne Rajczi Péterrel. A sérülésből visszatérő támadó azonnal be is talált, ő alakította 2–0-ra az eredményt.

 

„A sorcsere után sem esett vissza a játékunk, sőt, mondhatom, hogy még nagyobb lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe a hajrában pályára lépő játékosok. Nem a kincstári optimizmus beszél belőlem akkor, ha kijelentem, hogy lényegesen jobb játékerőt képviselünk, mint ősszel, hanem a realitás” – tette hozzá Révész Attila

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC