nb1.hu

Régen várt a sikerre az utolsó

Most bepótolják az eddig elmaradtakat.

Ahogyan arról múlt héten beszámoltunk, nagyon hosszú ideje várt a Monor a sikerre, de négy hónap után végre sikert arattak a Balmazújváros felett. Azonban nem érték be ennyivel, és mindent megtesznek, hogy elnyújtsák jó sorozatukat, melyet a hétvégén a Vác legyőzésével tettek meg. Ezzel pedig tovább kapaszkodtak a bentmaradásért küzdő riválisaikra, leginkább az előttük álló, szintén a veszélyzónában tanyázó, botló Mosonmagyaróvárra és Ceglédre. A két csapat már csak 4 ponttal áll előttük.
 
Nyilván valóan a két siker még nem húzta ki a gödörből a csapatot, és hosszú út áll még előttük, ha a következő szezont is az NB II-ben szeretnék megkezdeni. Jól tudja ezt a csapat vezetőedzője, Horváth Dávid is.
 
– Végre sikerült két mérkőzést is nyernünk egymás után. Ezt küzdőszellemünknek és agresszív játékunknak köszönhetjük, és ez reményt ad a most következő három egymás utáni hazai mérkőzésünk előtt – kezdte értékelését a tréner a klub honlapjának, majd több játékosának jó teljesítményét is kiemelte: – Karacs Dániel erőtől duzzadó játékát jó volt látni, de a teljes védelem remekül zárt ma, sőt Farkas Norbert gólt is szerzett. A középpályán Lázár hasznosan játszott, de Szabó Dominik harcos játéka is dicsérhető. Ki kell emelni a cserék játékát: Hamar gólpasszát, Haragos Viktor veszélyes játékát, Hunya agilis belépéseit.
 
A mérkőzésen a vendégként pályáralépő Monor szerzett vezetést Farkas révén az első játékrész hajrájában. A fordulást követően viszont a Vác egyenlíteni tudott, Zsolnai volt eredményes, de végül ismét egy hajrában szerzett góllal, melyet Tóth lőtt, megszerezte a három pontot a Monor. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC