NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó
PNDRGN logó

Spórolás: távozik az ETO győri igazgatója

Simon Zoltán - 2018. október 11. csütörtök 11:36
Fogalma nincs, mi lesz vele ezután.
Távozott Győrből az ETO egy évvel ezelőtt kinevezett utánpótlás szakmai igazgatója, Tamási Zsolt - jelentette a Kisalföld.
 
A győri szakember tavaly ősszel 15 év után tért vissza a Rába-partiakhoz s utánpótlás szakmai igazgatóként irányította a győri klub munkáját. Tamási elismert utánpótlás-nevelő szakember, 2005 és 2016 között a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiánál dolgozott, 2016-ban nevezték ki az MTK Budapest FC menedzserévé, de 2017 júniusában menesztették, miután a csapat kiesett az élvonalból. Ezután nem sokkal jelentette be, hogy a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia vezetéséből is távozik. Ezt követően tért vissza Győrbe, ahol korábban az utánpótlás-nevelésben dolgozott, 2001 és 2003 között pedig az ETO FC vezetőedzője is volt.
 
Júniusban még azt nyilatkozta lapunknak, az első és egyik legfontosabb feladata az, hogy megállítsák a kiáramlást, ugyanis az utóbbi években rengeteg győri tehetség – szinte kivétel nélkül korosztályos válogatottak – hagyta el az ETO-t. "Úgy látom, a jövőképünk mindenképpen biztató, de ez nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel várhatnánk a folytatást" – mondta akkor a most búcsúzó szakmai igazgató, aki távozásával kapcsolatban nem kívánt sok mindent elárulni.
 
"Annyit azért elmondhatok, a klub kezdeményezte a váltást, s meglepetésként ért a bejelentés. Nem volt kellemes érzés, hiszen győriként is nagyon szerettem az ETO-nál dolgozni. Ezzel együtt teljesen korrekt volt a búcsú, közös megegyezéssel távozom Győrből. Hogy hol folytatom a munkát, még fogalmam sincs, annyira friss még a változás" – fogalmazott Tamási Zsolt.
 
Természetesen megkerestük az ETO FC vezetőit is, a váltással kapcsolatban Soós Imre ügyvezető röviden így nyilatkozott:
A klub működésében további racionalizálás vált szükségessé, ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy munkaköröket von össze. Korrektül váltunk el, köszönjük Zsoltnak az itt töltött időszakot és munkát, illetve további sok sikert kívánunk a pályafutásához!"
 
A Kisalföld úgy tudja, az utánpótlás szakmai igazgatói feladatokat a továbbiakban az akadémiát is irányító Tuboly Frigyes látja el.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 25. 13:37

Magyarország-Horvátország: Szoboszlai, Gulácsi és Orbán reakciója

Három szemszög, három vélemény.
2019. 03. 25. 12:57

Magyarország-Horvátország: csalódott horvát újságok - összeállítás

Nyilatkozatok, értékelések a vereség után.
2019. 03. 25. 12:02

Magyarország-Horvátország: ennyit kell kihagynia Nagy Dominiknak

Az ijedelem nagyobb volt.
2019. 03. 25. 11:15

Wales-Szlovákia: Hamsík elkeseredett

A kapitány sem jókedvében nyilatkozott.
2019. 03. 25. 13:38

A Barca trénere számít a Szpari kapusedzőjének tapasztalataira

Nem egyedül megy a nyíregyházi.
2019. 03. 24. 17:10

ETO: képgaléria az új edző bemutatkozásáról

Elképesztő győzelemmel kezdett az új győri stáb.
2019. 03. 25. 14:22

Mint Pátkai a válogatottban - nem is kezdett volna a gólszerző

Ötgólos, látványos rangadót játszottak.
2019. 03. 25. 13:28

Először nyert az egyik listavezető – reakció

A sikerkovács gondolatai.
2019. 03. 25. 10:34

Wales-Szlovákia: a győzelem után már a magyarokról is beszélt Giggs

Fontos diadalt értékelt a tréner.
2019. 03. 25. 08:54

Magyarország-Horvátország: Osztályozónapló

Megvan, milyen alakú Dzsudzsák Balázs szíve.
2019. 03. 24. 16:37

Gyirmót Újpesten - képgalária

Így debütált az új vezetőedző.
2019. 03. 24. 13:45

Lipcsei ebben az esetben lenne elégedett

Nehéz időszak vár csapatára.
2019. 03. 24. 16:11

Nagy skalpot szerzett a Szekszárd - reakció

Ez volt az első tavaszi győzelmük.
2019. 03. 24. 15:07

Eddig veretlen éllovas legyőzését értékelte a Nagykanizsa trénere

Értékes három pontot szereztek.
2019. 03. 25. 08:30

Magyarország-Horvátország: Marco Rossi legzseniálisabb húzása

Úgy volt, hogy nem is lesz kezdő.
2019. 03. 25. 06:45

Hétfői foci - Ronáldoék javítanák botlásuk

A vb-győztes is képernyőn.
2019. 03. 24. 23:01

Magyarország-Horvátország: elmondta a horvát kapitány, mit tanultak a budapesti meccsből

Zlatko Dalic értékelése.
2019. 03. 24. 22:36

Magyarország-Horvátország: Luka Modric úgy nyilatkozott, mintha Szalai Ádám lett volna

Elmondta a frankót.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1ZTE FC60
2Gyirmót FC Győr56
3Kaposvári Rákóczi FC56
4Soroksár SC47
5Békéscsaba 1912 Előre47
6Vasas FC46
7Budaörs45
8Kazincbarcika41
9Nyíregyháza Spartacus FC40
10Aqvital FC csákvár40
11WKW ETO FC Győr39
12Vác FC39
13Dorogi FC36
14Budafoki MTE34
15Duna Aszfalt TVSE34
16Balmaz Kamilla Gyógyfürdő31
17BFC Siófok28
18Ceglédi VSE25
19Credobus Mosonmagyaróvár25
20BSS Monor21
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!