nb1.hu

Súlyos sérülés a Szparinál

Jova Levente sem egészséges.

Ember nem volt még ilyen boldog, amikor az orvos azt közli vele, hogy két térdszalag részlegesen elszakadt. Csak részlegesen! De ne szaladjunk ennyire előre. Gyurján Bence a Békéscsaba elleni meccs hajrájában lépett ki középen, majd hatalmasat ütközött a vendégek kapusával, és a földön maradt – jelentette be a Szpari.
 
– Kaptam egy indítást, és úgy éreztem el tudom tolni a labdát Ribánszki Laci mellett. Ő úgy jött ki ahogy ilyenkor tanítják, de nagyot ütköztünk. Azonnal lezsibbadt a lábam, és tudtam, hogy nagy a baj, néhány másodpercre nem is emlékeszem. Tegnap elkezdtem nézni az összefoglalót, de aztán a jelenet előtt inkább lezártam a laptopot, talán jobb ha nem látom. Aznap este nagy fájdalmaim voltak, ma már jobb, de mankóval tudok csak közlekedni. Ribánszki Lacival tavaly egy csapatban futballoztunk, azonnal elnézést is kért, és nem is haragszom rá, hiszen tette ő is a dolgát. Egy szerencsétlen szituáció volt – mondta Gyurján Bence. 
 
A tüzetes vizsgálat után kiderült, hogy az egyik oldalszalag és a keresztszalag is részlegesen szakadt el, így nincs szükség műtétre, és három hónapot kell kihagynia a labdarúgónak. Műtét esetén minimum fél év lett volna. 
 
További hírek: Jova Leventének a vádlijával vannak gondok,Tóth Ádám továbbra sem bevethető, Rezes László viszont már jobban van.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC