nb1.hu

Szentes: Ez nem labdarúgó mérkőzés volt

Győr - Vereséggel kezdte a tavaszi szezont az ETO.

WKW ETO FC Győr – BFC Siófok  0:1 (0:0)
 
Gólszerző: Elek Bence (77.)
 
Varga Attila: „Számomra is meglepetés volt az első félidőben mutatott teljesítményünk, nem azért, mert nem számítottam rá, de úgy gondoltam, a szerdai mérkőzés többet kivett a csapatból. Úgy néz ki, jól sikerült a heti felkészülés és periodizáció, mert mind fizikai állapotot tekintve, mind szakmailag jónak ítélem meg az első félidőt, úgy gondolom, az egyértelműen a miénk volt. A második félidőben 30 percig eltűnt a futball a játékunkból, ott küzdelem volt, viszont abból nagy. Küzdöttek egymásért, küzdöttek saját magukért, és kisegítették egymást, bizakodó voltam, hogy ha akkor nem kaptunk gólt, akkor a mérkőzés végét magunk felé tudjuk fordítani, és ez így is történt. Rúgtunk egy talán kicsit szerencsés gólt. Az első félidő egyértelműen a miénk volt, a második nem, de mi rúgtuk a gólt, így úgy gondolom, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.”
 
 
Szentes Lázár: „Sajnos 0-1-es vereség lett a mai mérkőzés vége. A legfontosabb tanulság az, hogy nem tudtunk alkalmazkodni a pályához, kevés labdarúgásra emlékeztető dolgot tudtunk összehozni. A mérkőzésen össze-vissza csúszkáltak, estek-keltek a játékosok, de ettől még nem feltétlenül kellett volna kikapnunk. 0-0-nak nézett ki a mérkőzés, de aztán mégis 1 góllal vereséget szenvedtünk. Számomra ez nem labdarúgó mérkőzés volt.
 
Arra a kérdésre, hogy miért volt ekkora változás a kezdő 11-ben a legutóbbihoz képest, a Mester a következőképpen válaszolt: „10 nap alatt 4 meccset játszunk, és a fiatalokkal együtt azért van 20-asnál nagyobb keretünk, hogy mindenki lehetőséget kapjon. Nyilván van, aki tud vele élni, van, aki nem, de ez a mai mérkőzés számomra értékelhetetlen volt, ez nem labdarúgás volt.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC