nb1.hu

Szpisljak bízik benne, hogy játékosai átérzik a rangadó súlyát

Soroksár – Lucsánszky Tamás legerősebb csapatát tudja pályára küldeni.

 

Igazi nyalánkságokkal folytatódik a Merkantil Bank Liga NB II Liga tavaszi szezonja és egyre izgalmasabb a szituáció, hiszen a bajnoki táblázat első hét helyezett csapatának hétvégi eredményei újra szorossá tehetik a pillanatnyi állást.

 

Vasárnap délután az éllovas Soroksár a hatodik helyen álló Békéscsabát fogadja. A tavaszi idény jól kezdődött a sárga-feketék számára, hiszen az egyik feljutásra esélyesként beharangozott Kisvárdát 1-0-ra győzték le hazai pályán. A folytatásban aztán porszem kerülhetett a gépezetbe, mert Sopronban csupán az utolsó pillanatokban sikerült pontot menteniük. Ettől függetlenül összerakott, határozott és magabiztos csapat ellen kell pályára lépnie a Békéscsabának a Haraszti úton, hiszen a lejátszott 22 meccs utáni 42 bajnoki pont, 12 győzelem, 6 döntetlen és csupán 4 vereség mindenképpen megsüvegelendő.

 

A Békéscsaba számára indulhatott volna jobban is a tavaszi szezon. A ritmuszavaró, elmaradt Balmazújváros elleni szezonpremierrel kezdődött, majd jött az egyik mumusunknak számító Budaörs elleni hazai döntetlen. A bajnoki táblázaton jelen pillanatban hatodik helyen álló együttes, csupán több lőtt góljának köszönhetően előzi meg a Mosonmagyaróvár – úgy, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszott. A pont, vagy pontok szerzésére viszont továbbra is nagy szüksége lenne, hiszen az Előre jelenleg 5 egység lemaradásban van a feljutó pozíciótól.

 

Puskás-Kisvárda, Soroksár-Békéscsaba: Íme, a 23. forduló műsora

 

Zoran Szpisljak (Békéscsaba): – A szezon legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapatához, a jelenlegi listavezető Soroksárhoz utazunk vasárnap. Nagyon szervezett, erős csapattal kell megmérkőznünk, nehéz nekik gólt lőni és előre is igen veszélyesek – nem lesz egyszerű mérkőzés. Oda kell figyelnünk és rá kell koncentrálnunk a meccsre, hiszen nekünk egy kicsit nehezebben indult a szezon. Ritmus szempontjából egyáltalán nem jött jól az elmaradt Balmazújvárosi meccs és a Budaörs ellen – a helyzeteink és a lehetőségeink alapján – illett volna megszereznünk a három pontot. Ezen változtatni már nem tudunk és most már az előttünk álló feladatra kell összpontosítanunk. Bízom benne, hogy játékosaim is átérzik a dolog jelentőségét és maximálisan odateszik majd magukat a pályára és akkor pontot vagy pontokat tudunk szerezni.

 

Juhász György (Békéscsaba): – A Budaörs elleni mérkőzésen megvoltak a helyzeteink és a védekezés is rendben volt. Ebből kiindulva, ha stabilak tudunk végig maradni, a védekezésünk határozott lesz és a helyzeteket sikerül jobb hatásfokkal kihasználni, akkor három ponttal utazhatunk haza. Bízom a csapatban!

 

Lucsánszky Tamás (Soroksár): – Tavasszal eddig több pontot szereztünk, mint az ősz hasonló időszakában, tehát akár elégedett is lehetnék, de a soproni meccsben benne hagytunk két pontot, azaz hiányérzetem van. Nehéz, kiélezett meccsre számítok. A viharsarkiak más futballt játszanak, mint a legutóbb nálunk járt Kisvárda, csak mindvégig koncentrált, szervezett játékkal lesz esélyünk ellenük a győzelemre. Márpedig nyerni szeretnénk. Eltiltottunk nincs, a lehető legerősebb gárdával lépünk pályára.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC