NB1 logó
NB3 logó
EURO 2016

Teveháton az ETO játékosai

Simon Zoltán - 2018. február 09. péntek 11:48
Törökország - Földobták az edzőtábor hangulatát.
Hogy megtörje az edzések egyhangúságát, az NB II-es ETO vezetőedzője, Szentes Lázár csütörtök délelőtt lehetőséget adott a csapatnak fakultatív programokra.
 
A törökországi edzőtábor szerdai két kemény mérkőzése és az elmúlt napok folyamatos munkája után Szentes Lázár szabad délelőttöt adott a játékosoknak, hogy feltöltődhessenek. Ennek örömére sokan célba vették az antalyai bazársorokat, mások várost néztek, és voltak, akik úgy döntöttek, teveháton indulnak haza.
 

null

null

Magasföldi József és Szatmári Lóránd próbálták ki ezt a különleges utazási módot, de szerencsére a tevéik nem vitték el őket a sivatagig, csupán a környező utcákban tettek egy kört.
 
A délelőtti feltöltődés után délután videózással, majd edzéssel folytatódott a felkészülés, hiszen szombaton újabb két edzőmeccs vár a győri játékosokra.
 
Az ETO szombati ellenfeleinek egyike, az FC BATE Boriszov a délelőtt során lemondta a korábban leegyeztetett felkészülési mérkőzést, így helyettük ugyanabban az időpontban a kazah FC Shakhter Karagandy lesz az ellenfél
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Fekete leves
KERINGER ZSOLT
„Rémálom”
TABELLA
1MTK Budapest71
2Kisvárda Master Good61
3Békéscsaba 1912 Előre52
4Gyirmót FC Győr50
5Nyíregyháza Spartacus49
6Budaörs48
7WKW ETO FC Győr45
8Soroksár SC42
9Aqvital Csákvár40
10Vác FC40
11Ceglédi VSE39
12Szolnoki MÁV FC37
13BFC Siófok36
14KBSC36
15Dorogi FC34
16Credobus Mosonmagyaróvár33
17ZTE FC32
18Szeged 2011-Grosics Akadémia32
19Budafoki MTE30
20Soproni VSE13
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!