nb1.hu

Torghelle klasszis gólja is kellett a sima MTK-sikerhez

Budapest – Védekezésben még fejlődnie kell Feczkó Tamás csapatának.

Magabiztosan, 4-1-re nyert az MTK Budapest a Budafok ellen a Merkantil Bank Liga NB II 6. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén. Az élvonaltól tavasszal búcsúzó MTK-ból Torghelle Sándor ismét duplázott.

 

Már a találkozó elején a kapujához szegezte a vendéglátó a harmadosztályból feljutó Budafokot, amely a 7. percben hátrányba került. A vendégek labdavesztésében rejlő lehetőséget a felezővonalnál helyezkedő Torghelle ismerte fel elsőként, és 40-45 méterről, a kint álló Somogyi felett a vendégek kapujába ívelt (1-0). Balogh Béla révén még az első játékrészben megduplázódott a hazaiak előnye, melyet később Korozmán Kevin és a Cegléd elleni, korábbi hazai fellépéshez hasonlóan újfent kétgólos Torghelle növelt – a Fokiak szépítőgólját a 93. percben szerezte Csizmadia Csaba.

 

„Az első 15 perc nagyon tetszett, dinamikusan, jól játszottunk. A klasszis gól meghatározta a mérkőzés képét, örülök, hogy ki tudtuk szolgálni a szurkolóinkat, ahogy egy hete megígértük. Viszont azt is látni kell, hogy a védekezésünkön van még mit javítani” – mondta el Feczkó Tamás, a Kisvárdához hasonlóan eddig 16 pontot gyűjtő, így holtversenyben éllovas MTK vezetőedzője a mérkőzést követően a klub honlapjának.

 

A másodosztályú bajnokság egy pénteki és kilenc szombati találkozóval folytatódik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC